2012. október 27., szombat

Kapcsolatok 1. rész

Néhány nappal ezelőtt láttam egy érdekes és elgondolkodtató fotós posztot a FaceBookon, a képen egy ifjú pár volt, akik boldogan átölelték egymást életük nagy napján, ám a fotó melletti szöveg ez volt: „na végre, most már elhízhatok! :)” és ez az ara fejéből kipattanó gondolat volt.  Tény, hogy sok ilyet láttam már a környezetemben, hogy a házasságot követően a feleség úgy gondolta, de leginkább tette, hogy megvan amit akart, elvették végre feleségül, és ettől kezdve jöttek a követelések, anyagi értelemben, és valóban jött az elhízás és az igénytelenség is.  Jött a férj ellenőrizgetése, és a tulajdonként való kezelése.  Sok házasság meg sem érte az ötéves évfordulót. Igen, van ilyen, sőt elég gyakran.  Borzasztóan sajnálom, hogy vannak olyan típusú emberek, akik számára a házasság életcél, és attól kezdve vesznek egy 180 fokos fordulatot, és soha többet nem tesznek a kapcsolatért, holott, az igazi kihívás a házasság pillanatában kezdődik. Egy kapcsolatért, mindegy h van-e róla papír vagy nincs, minden nap tenni kell, építeni és szépíteni.


És aztán van ennek az éremnek egy másik fele is, amikor a pasi vagy férj, vagy élettárs teszi ezt attól a pillanattól, hogy az általa-állítólagosan- szeretett és tisztelt nővel összeköltözik egy fedél alá.  Nos, vannak olyan pasi típusok, akik édesen felajánlják a szeretett nőnek, hogy ők majd előteremtik az élethez szükséges anyagi hátteret, így a nőnek nem kell dolgoznia, csak kettőjükkel és a háztartással meg persze a hobbijával „kell” foglalkoznia.  Tudom, hogy vannak kivételek, ahol ez a felállás nagyon jól  működik, de sajnos vannak olyanok is, és ez a többség, ahol itt kezdődik a pokol!

Réges régen egy messzi messzi galaxisban, részben én is ilyen kapcsolatban éltem hosszú évekig, ám én ragaszkodtam ahhoz, hogy dolgozni akarok, hogy saját fizetésem legyen, mert fontos volt a lelkem és az önbecsülésem miatt. Egy nő igen is dolgozzon, akár csak napi pár órát, de tegye!  Kell a közösségi szellem, az alkotás, a felelősség, a teljesítés miatt is, és kell az érzés, amikor megkapod a havi fizetésedet a munkádért. Ám mégis valahol úgy kezelt az akkori életem párja, hogy én túl sokat nem érek. Talán az én esetemben azért volt ez a felállás mégis szerencsés, mert én egy idő után elkezdtem lázadni, és végül kitörtek a vulkánjaim, hogy olyan dolgokat alkossak, amiben engem elismernek és megbecsülnek.  Másoktól kaptam meg azt az elismerést, és szeretet, amit a páromtól kellett volna.

Ezért tudom ma, sok évvel később átérezni azon nők helyzetét, akik olyan kapcsolatban élnek, ahol naponta megalázzák őket, mert már eljutott a dolog oda, hogy szinte semmi másra nem használja őket a párjuk, mint a bejárónő szerepére. Sőt, tovább megyek, még  a szexre sem egy idő után, mert a bejárónővel a Szex hogyan is lehetne jó!?. Ezek a pasik képtelenek egy percet is eltölteni egyedül otthon, pláne, hogy feltalálják magukat, és mire a párjuk hazaérne egy bevásárlásból vagy netán egy állásinterjúról, meleg vacsora várja őt, mondjuk két szál gyertyával. Ezek a pasik ezt a nőtől várják, sőt elvárják, és ha netán egy este nem lenne meleg vacsora az asztalon, akkor gáz van, Babám! 

Ezek a pasik soha életükben nem voltak ráutalva arra, hogy megtapasztalják, milyen főzni, mosni, takarítani,  porszívózni, teregetni, bevásárolni, ügyeket intézni, számlákat feladni a postán, és persze vasalni, de a másiktól elvárják, követelik, akár gyerekek mellett is, és amikor a nő néha kedvesen hangot adna annak, hogy nem bírja már egyedül, és némi segítséget kérne a kanapén távirányítót nyomkodó vagy a laptop előtt pöffeszkedő párjától, akkor válaszul kap egy olyat, hogy „Elég lesz ám a hisztiből”!


Csodálkozik a világ, hogy sorra mennek tönkre  a kapcsolatok, és míg a régi időkben az elromlott dolgokat megjavították, ma simán kidobják őket, és inkább  vesznek helyette egy újat. Remélem mindenki érti a metaforát!  Igen, vannak dolgok, amiket érdemes megjavítani, és amint ez megtörténik, hatalmas értéke esz, de sajnos, van, amit fölösleges javítgatni, mert esélytelen a dolog.

És hogy ezek a pasik miért lettek ilyenek? Ezt biztosan állíthatom, hogy a családi hátterük és neveltetésük miatt, amiről ők persze nem tehetnek, de azért viszont tehetnének, hogy megtanuljanak szeretni, megbecsülni, és egészséges lélekkel együtt élni egy társsal, na meg persze önmagukkal, mert a kutya itt van mám elásva.

Amikor valakinek sanyarú gyerekkora volt, vagy kevés figyelmet kapott, normális esetben felnőtt korára kialakul benne egy olyan kép, hogy ezt ő biztosan másképp fogja csinálni, és ő mindent meg fog tenni azért, hogy boldog, és harmonikus élete legyen. Vagyis ez lenne a normális, de akkor ezek a pasik mégis miért alázzák, gyalázzák, és kezelik tárgyként a nőt?  És akkor itt most jöhet  a kérdés, hogy ezek a nők miért élnek ilyen pasikkal, és miért nem lépnek ki a kapcsolatból? A válasz pedig oly egyszerű, ezek a nők titkon abban reménykednek, hogy eljön az a nap, amikor a párjuk egy reggel arra ébred, hogy leesik neki, milyen kincset kaptak az élettől, és attól naptól minden megváltozik, és tündérmesévé alakul a közös életük. Ezeket a nőket a remény tartja életben és a kapcsolatban.Csak sajnos van egy rossz hírem, kutyából nem lesz szalonna. Egy ember nem tud kibújni a saját bőréből. Csiszolni, alakítani, formálni lehet, de megváltoztatni sajnos senkit sem tudsz!
Ám van jó hírem is az összetört nők számára. Ha végre eljutsz majd arra  a pontra, hogy képes leszel kinyitni az ajtót, kisétálni rajta, és jó erősen becsukni magad mögött, akkor el fog jönni a te időd, na persze csak idővel. Adnod kell magadnak teret és jó sok időt, hogy feldolgozd  a múltat, és levonj minden következtetést, és kiegyenesedjen a gerinced. És amikor ez megtörtént és visszakaptad önmagadat, akkor egy igazán édes pasi be fog kopogtatni az ajtódon! :) 

NoraS 

2012. október 24., szerda

Kovács Nóra újságíró, író és fotós bemutatkozása

A fotózást 1997-ben kezdtem egy mallorcai nyaralás alkalmával. Barátaim unszolására, 2000-ben beneveztem életem első fotópályázatára, melyet a Magyar Művelődési Intézet "Utazás a Világ körül" címmel hirdetett meg.
 
A 2004-es pályázaton, Jordánia sorozatommal már különdíjas lettem, és ez alkalommal 4 fotóm jelent meg a sikeres pályamunkákat bemutató könyvben.
Szintén a Magyar Művelődési Intézet által 2002-ben meghirdetett "Ősztől tavaszig a Balaton körül" című pályázatán ismét különdíjas lettem.
2006-ban elvégeztem Budapesten a Chromogenic Arts fotós iskolát, ahol nem csak rengeteg hasznos és okos dolgot tanultam, hanem tökéletes visszaigazolást kaptam arról, hogy a fotózás immár a véremmé és hivatásommá vált.

2007 nyarán kaptam felkérést egy önálló fotókiállításra, melynek témája a Balaton volt. A siker nem maradt el, várakozáson felüli volt a látogatók és érdeklődők száma.

2008-ban Litér községet képviseltem az I. Nemzeti vágtán. Az Andrássy úton felállított hangulatos sátorban a Balaton térségét és lovas múltját mutattam be a fotóim által. 

2010. márciusában ismét önálló fotókiállításom nyílt a Veszprémi Városháza aulájában. A kiállított fotók az utazásaim legszebb és legérdekesebb darabjai voltak.

2010-ben Mallorcára költöztem, ahol a fotózás mellett megírtam első saját könyvemet, Nóra címmel. A könyv életrajzi alapokon az élet nagy kérdéseit boncolgatja, mely által a sikerre inspirálom az olvasókat, és sok hasznos tanáccsal is szolgál. A mű saját gondozásában jelent meg 2011. decemberében.

A könyv megjelenésével egy időben részt vettem a Fűnyíró Független Ifjúsági Magazin blogger pályázatán, öt cikkel. A szakmai zsűri értékelése alapján megnyertem a hónap bloggere címet, melynek díja egy saját rovat a magazinnál. Ma folyamatosan publikálok Életpark című rovatomban.
http://www.funyiro.hu/szerzoi-rovatok/eletpark

A Nóra 2. kötetén már dolgozom, illetve szintén készülőben van egy Mallorca úti könyv, Mallorca úti film melléklettel.

2013 –tól a MÚOSZ tagja vagyok –újságíró- 

A fotózás és a könyv írása nagyon sok mindenre megtanított. Türelemre, kitartásra és hitre önmagamban. Megtanultam hinni abban, hogy az álmok valóra válnak, ha azokat igazán akarjuk.

Blog: www.norapicture.blogspot.hu

www.istockphoto.com/norapicture
E-mail:norapicture@gmail.com

A Nóra című könyv megrendelhető:
http://konyvmuhely.hu/ekonyvesbolt/id/95/Nora+Smith+-+Norahttp://soundcloud.com/kov-cs-anett-n-ra/483kapocs022112

Friss rádióinterjú Nórával:
Juventus Rádió: Bupesti arcok:
http://www.juventus.hu/?uid=122




2012. október 20., szombat

Négy X



Amikor nyolc éves voltam, és negyvenéves felnőttek vettek körül, mindig azon gondolkodtam, hogy ők már milyen öregek.  Házasságban élnek, vannak gyerekeik, lakásuk, autójuk, hétvégi házuk, sokat dolgoznak, és mindjárt meg fognak halni. Szörnyű öregek!   

Amikor a tizennyolcadik szülinapom volt, kiborultam, és emlékszem, hogy egész nap sírtam, és azt hajtogattam, hogy én nem akarok felnőtté válni – holott nem szerettem gyereknek lenni sem – Rajtam röhögött mindenki, hogy miért nem örülök  a szép tizennyolcnak, hiszen ezt minden gyerek annyira várja. Biztosan  a mi családunkban is voltak a szüleim részéről olyan megjegyzések, hogy majd ha nagykorú leszel, azt csinálsz, amit akarsz, de addig mi mondjuk meg, hogy mit lehet és mit nem.  Anyukám elmondása alapján, túl sok zűrös dolgot nem csináltam gyerekként, felnőttként viszont annál többet.  

Amikor a harmincadik szülinapom volt, az nagyon tetszett, élveztem azt az időszakot, és rettentően fiatalnak éreztem magam. Egyáltalán nem rázott meg, és a negyvenéves embereket sem láttam már öregnek, ellenkezőleg, úgy éreztem, hogy az az egyik legszebb korszak. Az egyik barátom akkor meglepett egy ránctalanító arckrémmel, mert arra számított, hogy megsértődöm, hiszen nekem erre még harminc évesen nincs szükségem. A kedvesnek éppen nem mondható húzása viszont fordítva sült el, mert épp egy ilyen krémre vágytam, és szegényem nagyot csalódott, hogy nem tudott megbántani. 

Egy évvel ezelőtt, a harminckilencedik szülinapomat már nem éltem meg olyan viccesen, és felhőtlenül. Öregnek éreztem magam, és közöltem, hogy most kérek utoljára gyertyát a tortámra.  Jövőre, a negyvenbe pedig bele fogok halni.  Képtelen vagyok elviselni, hogy elmúlt az életem.  Szörnyű durva gondolatok ezek, tudom jól, de így volt.

Az elmúlt egy év a lelkivilágomban hatalmas vihart kavart, mert nem akartam elfogadni, hogy azt kell majd mondanom, hogy negyven éves vagyok. Képtelenség, és hol van egy gomb, amit megnyomhatok, hogy újra harmincéves lehessek? ! 

Néhány héttel ezelőtt egy hétvégét olyan társaságban töltöttem, ahol rajtam kívül mindenki  hatvanöt fölötti volt, de inkább közelebb a hetvenhez. Eleinte nagyon jól éreztem magam velük, mert felnőtt gyerekként bántak velem, én pedig az átélt közös programok alkalmával rájöttem, hogy nem is létezik öregség. Csak a testünk fárad el, a lelkünk sosem.  Már kezdtem volna kijönni a közelgő negyvenes szülinapom nyomasztó hangulatából, amikor sorra elkezdtek olyan vélemények érkezni, hogy sürgősen változtassak az életemen, mert borzasztó dolog az, hogy én még sem házas nem vagyok, sem anya.  Először végighallgattam őket, mert illedelmes gyereknek neveltek, de egy idő után olyan vádak kezdtek érni, hogy elszakadt a cérnám, és bizony kinyitottam számat.  

Szörnyen elegem van abból, hogy elvárásoknak megfelelően kelljen élni az életemet.  Azért, mert mások tizenhat vagy húszéves korukban házasodtak és lettek szülők, nekem miért kellene ezt követnem? A válasz az volt, hogy önző vagyok. Önző vagyok, mert nem a semmire akarok gyereket vállalni, mert én tudom, hogy az mekkora felelősséggel és alázattal jár?  Önző vagyok, mert nem mentem bele úgy két a házasságba, hogy tudtam,nem ő az igazi? Önző vagyok, mert van türelem és hitem kivárni az igazit, és majd neki gyerekeket szülni? Önző vagyok, mert negyven évesen egyedül élek, és követem a vágyaimat és sikeres 
vagyok?  Igen azt is tudom, hogy ezeket egy jó férj mellett is el lehet érni, de nekem azt szánta  a sors, hogy egyedül valósítsam meg őket.   

Lehet, hogy nekem az a küldetésem, hogy ebben az életemben nem leszek feleség és anya? Lehet, de kapok helyette mást, amire büszke lehetek és elégedettséggel tölt el.  Nem savanyú a szőlő.  Egy percig sem bánom, hogy még nem ülök a homokozóban a három éves kölkömmel, vagy nem a tízen éves gyerekem kamasz lázadásait kell még kezelnem, mert ha anyává válhatok, akkor annak is el fog jönni az ideje, és nagyon fogom élvezni.  Nem vagyok hajlandó megváltoztatni az elvárásaimat a leendő párommal kapcsolatban, mert egy megalkuvós életet én nem tudok és nem is akarok élni. Ha én nem hiszem, hogy meg fogom találni a másik felemet, akkor nem is érdemlem meg, de én hiszem, hogy ő létezik, és egymásra fogunk találni, a megfelelő helyen és időben.
  
Az elmúlt hetekben szép lassan rájöttem, hogy ezek a tényezők nem is engem zavarnak, hanem a környezetemet.  Féltékenyek vagy irigyek arra, hogy én merem követni a saját utamat? Akkor nem is nekem savanyú a szőlő. Dr Czeizel szerint a negyven fölötti nők sokkal egészségesebb, nyugodtabb és okosabb gyerekeket szülnek, és sokkal kiegyensúlyozottabban nevelik őket. Egy negyven éves nő felnőtt és tapasztalt, már nem ijed meg minden vacaktól.  Sosem féltem az anyaságtól, és abban is biztos vagyok, hogy ha valaha lesz gyerekem, velem nagyon jól fog járni.  Én azt is tudom, hogy a kölyköm azért születik, hogy engem neveljen és tükröket állítson elém. Nem félek belenézni és örömmel fogom venni az ő tanításait, de azt nem teszem meg vele, hogy rossz apát választok neki, mert az én gyerekem a legjobbat érdemli. 

Ahogy közeleg az október 26.-a, én úgy kezdek szép lassan napról napra felengedni, és ma reggel már úgy ébredtem, hogy boldogsággal és büszkeséggel tölt el a korom.  Ha visszatekintek arra  a négy darab ikszre, csodás volt, és ami ezután vár rám, még szebb lesz.  Sok évvel ezelőtt megfogadtam, hogy „megnézem” mit bírok százon, tehát van még hatvan gyönyörű év előttem, vagyis nagyja még bőven hátra van. Nekem most semmi más dolgom sincs, mint hálásnak lenni azért a sok jóért, melyekben eddigi életem során részem lehetett. Egészséges vagyok és rettentően életvidám. Keresem a szarkalábakat a szemeim sarkában, de nincsenek. Keresem a ráncokat a testem többi részén, de nem találom őket, akkor miért is kellene aggódnom azért, hogy negyven éves lettem? Semmi okom sincs rá.

 A jó Isten éltesse a negyven éveseket (is)!

NoraS