2013. március 24., vasárnap

Húsvét, vagy amit akartok...

Utána jártam az Interneten a húsvét történetének és történelmének, na nem azért, mert nem ismerem, hanem a megerősítés miatt. Emlékeim és tanulmányaim szerint Húsvétkor, nagypénteken, Jézus halálára, majd három nappal később, hétfőn, a feltámadására emlékezünk. Viszont, ahogy a karácsonyi cikkemben kifejtettem az eredeti üzenetet ott sem, és ha belegondolok, a Húsvéttal kapcsolatban sem érzékelem.



Azt viszont be kell vallanom, nem tudtam, hogy jön a hímes tojás ehhez a tavaszi ünnephez, holott logikus. A tojás a születést szimbolizálja, ahogy a tavasz is,és a Húsvét a tavasz első ünnepe, vagyis mára tavasz köszöntő ünneppé is vált. Majd jött a következő gondolatom, hogy jön a Húsvéthoz a locsolkodás? Mert ettől gyermekkorom óta viszolygok.

Tehát a locsolkodás,
"A locsolkodás magyar húsvéti hagyomány. E szokás szerint húsvéthétfőn hajnaltól kezdve a fiúk vízzel, újabban csak illatos kölnivel locsolják meg az ismerős lányokat. Vízbevető, vízbehányó hétfőnek nevezték, ugyanis még ötven évvel ezelőtt is elterjedt formájában vödörnyi vízzel locsoltak, vagy az itatóvályúba dobták a lányokat, akik a nemes alkalomra a legszebb ruhájukban pompáztak. A városokban, illetve napjainkban a finomabb formája az elterjedt, amikor illatos parfüm féleséggel, locsolóvers elmondásával kell kiérdemelni a jutalmul kapott festett piros tojást. (Azért locsolják a férfiak a nőket, hogy el ne hervadjanak. Bár úgy lenne...- szerk.) 

A szokás arra a legendára is visszavezethető, amely szerint locsolással akarták elhallgattatni a Jézus feltámadását hirdető jeruzsálemi asszonyokat, illetve vízzel öntötték le a Jézus sírját őrző katonák a feltámadás hírét vivő asszonyokat. A locsolásért cserébe hímes, de legalábbis festett tojás jár a fiúknak. Egy legenda szerint mikor Krisztus a keresztfán függött, előtte egy asszony egy nagy kosár tojással állt meg imádkozni, és Krisztus vére rácseppent a tojásokra. Ezért szokás a húsvéti tojást pirosra festeni. A vallásos magyarázaton túl a piros szín nemcsak a vért, az életet, hanem a szerelmet is jelképezi, és ezért a piros tojás szerelmi ajándék, szerelmi szimbólum is lehet húsvétkor."
Forrás: Wikipedia

Az okítás megtörtént, és kezdenek összeállni a kockák a fejemben, tehát most már tudom az összefüggéseket is. Remek!  Akkor most jönnek a kérdéseim, miért szól a Húsvét sok férfi számára a vendégjárásról, nagyon durván berúgásról, erőszakosságról, pofátlanságról, tapintatlanságról? A Húsvétról mindig az jutott az eszembe, hogy ez az a három nap, amikor házon kívüli programot kell csinálni. Ha az időjárás nem kedvez a kirándulásoknak, akkor pedig nemes egyszerűséggel kikapcsolom a lakás csengőjét. Finom ételeket főzünk és megnézünk egy halom jó filmet. Gyermekkoromban minden Húsvétra festettünk hímes tojásokat anyukámmal, szépen feldíszítettük a lakást barkával, és friss mezei virágokkal, és az asztal közepén ott díszlett egy aranyos kosárban a sok hímes tojás és csoki nyuszi. Mára a friss virágok, finom ételek megmaradtak  tradícióként, de egy jó kis családi hétvége a telken, sokkal értékesebb, mint, hogy a locsolókat várjam, és illedelmesen viseljem azt, amihez semmi kedvem.  Ha egy nőnek Húsvétkor éppen  kötőhártya gyulladása van - de ha nem lenne beteg, akkor is erős a történet - az önmagában is elég kellemetlen állapot. Majd megkéri a locsoló férfit, hogy a szódát legyen kedves mellőzni, viszont a férfi nagy vagányan, már csak azért is szembe spricceli szódával, és ahogy a szénsavas víz bekerül a gyulladt szembe, azt nem kívánom senkinek. Nem velem történt, de elég volt végignéznem, és ez nem gyerekek közötti móka volt, hanem komoly felnőtteké,  így nekem egy életre elment a kedvem a locsolástól. 


Gyerek koromban még divat volt a locsolkodás, mára viszont ez a hagyomány nagyon megkopott, csak az a kérdés, hogy azért kopott meg, mert mi nők nem élvezzük, és ezt már a férfiak is tudják, vagy csak én tartozom azok közé, akik nem szeretik, és a nők többsége igényelné, hogy egy nap alatt szinte az összes férfi ismerőse végiglátogassa, ő pedig egész nap a kedvükben járhasson? Lehet, hogy így van? Lehet, hogy csak én látom a dolog mögött azt, hogy egész évben szinte alig látott emberek, hirtelen előkerülnek Húsvétkor, és sorra érkeznek locsolkodni? Vagy úgy kellene értékelnem a gesztusukat, hogy egész évben nincs idejük találkozni velem, de ezen a napon mindenképpen szeretnék ezt bepótolni?  Ha valaki azért locsol meg, mert szívből jön, és persze természetesen, akkor én is szívesen veszem.  Az apukám pl. nagyon diszkrét és aranyos, pedig vízzel locsol, de ezek szerint vízzel is lehet ezt úgy tenni, hogy örüljek neki, és értékeljem a gesztusát.

Március 8.-n nézegettem az embereket Budapest belvárosában, nők, férfiak egyaránt, virágokkal a kezükben jöttek-mentek. Annyira jó látvány volt. Csak utána jött a kérdés bennem, ezt miért nem teszik a férfiak gyakrabban?  Egy tanulmány szerint a férfiak szinte csak akkor vesznek virágot a nőknek, ha születésnapjuk, névnapjuk van, vagy tettek valami rossz fát a tűzre, és vezekelni szeretnének. A nők többségének görcsbe rándul a gyomra, ha akkor kap virágot a párjától, amikor nincs semmi alkalom az ünneplésre. Olyan furcsa reflex ez. A kérdés az, hogy ki tehet erről a rossz beidegződésről? A férfiak, mert a nőknek sok a negatív tapasztalatuk, és ez a kép alakult ki, vagy  a nők a hibásak, mert túl sokat kombinálnak, és egy ártatlan, szívből jövő virág mögött is összeesküvés elméletet gyártanak? 

Azt gondolom, hogy egy gesztus mögötti üzenetet meg lehet fejteni, mert az érezhető, ha őszintén és szívből jön. Egy nagy csokor virág pillanatok alatt elhervad, ha kényszerből kaptuk, és egy szál mezei virág hosszú ideig szép és friss a vázában, ha őszintén kapjuk. A Húsvét lehet egy nagyon szép és meghitt ünnep, ha olyanná tesszük, és lehet kényszer, ha nem szeretjük. Én szeretem, mert mára kialakíthattam a saját ünnepemet. Minden csak nézőpont kérdése, és bízom benne, hogy az óvodákban, iskolákban tanítják még a tojás festést, és a gyerekek  otthon szebbnél szebb hímeseket készítenek, hogy a sok kedves locsoló fiút megkínálhassák egy szép alkotással. 

Kellemes húsvéti ünnepeket! 

NoraS






További szép napot Neked! Üdv, Kovács Nóra 
Itt tudsz írni nekem: norakonyv@gmail.com
Nézd meg az új BLOGOMAT: http://norasmith.empowernetwork.com
Csatlakozz hozzám a FaceBookon: www.facebook.com/norapictures

2013. március 17., vasárnap

Ami ingyen van, annak nincs értéke

Jó ideje gondolkodom azon, hogy írjak-e az ingyen van, nincs értéke témáról, mert a mi kis társadalmunk nagyon nem szereti, amikor szembesítik különböző dolgokkal, és azonnal támad, vagy megpróbálná kimagyarázni, de leginkább megsértődik. Én viszont szeretem a szembesítést kapni és adni is, mert nevel és segít jobbá, többé válni. Ezek után pedig nem zavar, ha esetleg negatív kritikát kapnék most ezért a cikkemért. Pláne, hogy a téma nem a panaszról szól, hanem a valóságról. 

Többször említettem már Etienne Kala nevét, aki kedves ismerősöm, és életvezetési tanácsadó. A vele készült beszélgetésemet pedig rekord sokan olvasták, tehát érdekes témáról beszélgettünk, én pedig most ezt a szálat szeretném tovább fűzni.

Etiennek minden hónap közepe táján van egy beszélgetős estje a belvárosban egy könyves házban, ami ingyenes, és közel három órában egy egy adott témáról beszélget a vendégeivel. Nagyjából egy éve, amikor csak tehetem elmegyek ezekre az estekre, mert rengeteg új és hasznos dolgot kapok, vagy megerősítéseket, hogy az út, amin járok, jó avagy rossz, és változtatnom kell-e bármin is. Nagyon sok mindent tanultam már tőle, és még több dologban igazolt vissza. Ezeken az előadásokon általában tíz ember van jelen, és nagyon kellemes beszélgetések alakulnak ki. Egymás történeteiből, gondjaiból, no és persze sikereiből sokat tanulunk, és feltöltődve érünk haza, hogy új erővel és tudással éljük a napjainkat.

Szinte minden alkalommal elgondolkodom azon, hogy vajon miért nincs tömve ez a kávézó ezeken az esteken, és miért mindig csak ugyanazok az emberek vesznek részt? Nincs szüksége senkinek az "ingyen" okosságokra, segítségre, ötletre, és persze megoldásra egy egy problémájára? Vagy inkább fizetnek több tízezer forintot egy pszichológusnak, vagy lelki trénernek, alkalmanként, és akár évekig is járnak havi rendszerességgel, de sok eredmény még nem született? Annak van értéke, ha a zöldhasút otthagyja a pszichológus asztalán, hatvan percért, de annak nincs értéke, ha valaki pusztán a tapasztalata és a segítő szándéka által tesz az emberek életének jobbá válása érdekében? 

Több ismerősömet és barátomat hívtam már Etiene előadására, de eddig még senki sem jött velem, vagy az utolsó pillanatban lemondta. Simán előfordul, hogy valami közbejön, nem is erről beszélek, hanem arról, hogy  a lustaság és az érték hiánya mennyire erős.   

A múlt év tavaszán fotós barátnőmmel kitaláltuk, hogy szervezzünk havonta egy hétvégi délutánt, amikor Budapest belvárosában sétálunk, fotózunk és tanulunk egymástól. Nem csak kifejezetten fotósoknak szólt a dolog, hanem azok számára is, akik nem tudnak fotózni, gépük sincs, de egy kellemes séta és kikapcsolódás által feltöltődnek. Mondanom sem kell, hogy még egy alkalommal sem csatlakozott hozzánk senki! Persze, mert ingyenes volt a túra. Ha mondjuk ötezer forintért hirdettem volna meg, biztosan lett volna értéke, és öt-tíz embert össze is ránthattam volna, de engem nem  a pénz motivált, hanem az, hogy adjak. Tapasztalatot, kellemes időtöltést, no és persze élményt. Ahhoz képest, hogy hányan kerestek meg azzal, hogy tanulni szeretnének tőlem fotózást, senki sem kapott az alkalmon, hogy ingyen és bérmentve részt vegyen. Ebben az évben már nem is fogom meghirdetni a szombati sétálós fotózást, ugyanis menet közben átavanzsálódott  csajos nappá, amit  megtartunk a magunk szórakoztatására.

A fotós munkám által pedig annyi példát tudnék felsorolni, hogy egy hétig csak írnék. Nem azért vagyok, vagy akarok lenni bárki ismerőse, barátja, hogy amikor ingyen fotózást akar, akkor előkotor engem az egyik sarokból, és még örüljek is annak, hogy  ingyen dolgozhatok neki. Valahogy még senki sem gondolta végig, hogy több, mint tizenöt évnyi fotózás van mögöttem, a gépeim tudásáról és árairól nem is beszélve. Ha csak kattogtatni kell párat, akkor mért engem hívnának? Csinálja meg ő, ha csak pár kép kell. Ehhez rám nincs szükség. Ha pedig én kellek, a tudásom, tapasztalatom és a gépem profizmusa, akkor fizesd meg, barátom! Tisztelj meg azzal, hogy elismered a munkámat és a tehetségemet, mert nekem ez a munkám, és  a boltban egy mosolyért nem adnak kenyeret. Szerintem senkinek sem esne jó, ha pl. az irodában eltöltött napi munkájáért nem kapna fizetést, hanem csak kedvesen megköszönnék neki, hogy precízen, pontosan, tudása legjavát adva végigdolgozott egy hetet vagy hónapot. Javaslom, hogy a másik ember szemszögéből is érdemes megvizsgálni a dolgokat, talán hamarabb átérezhetővé válna, az ingyen meló értéke. 

Hozzáteszem, nem dolgozom ingyen. Sosem zavart, ha valaki megsértődött, vagy netán ezért megszakadt egy ismeretség, barátság. Az akkor annyit is ért. Kedvezményes vagy baráti áron nagyon szívesen dolgozom, és meg is teszem gyakran, de ingyen nem! Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen, nekem pedig tizenöt év után nem kell ingyen munkával bizonygatni, hogy jó vagyok a szakmámban. 

És akkor íme még egy saját példa, ami az elején még fájdalmat is okozott, de mára már ezt is megtanultam fa pofával  kezelni. Ez pedig nem más, mint a könyvem. Korábban írtam már arról, hogy "írj egy könyvet, és megmondja milyen emberek vesznek körül téged". Az az írás sem a csalódás húrjain szólalt meg, hanem sajnos a visszaigazolás volt az üzenete, és csak kevesen értették. Ebbe a könyvbe, és persze a most készülő folytatásába én beletettem minden tudásom, tapasztalatom, időmet és persze anyagi tőkét. Sok, nagyon sok olyan ember volt, aki több éves ismeretségre vagy barátságra hivatkozva konkrétan elvárta, hogy ajándék példányt adjak neki. Nem tettem. Ugyanis, ha valóban az ismerőse vagy a barátja vagyok, akkor meg sem szabadott volna fordulnia a fejében, hogy nem fizet érte. Az pedig egy másik dolog, hogy akinek adtam a könyvemből tisztelet példányt, szinte mindegyiket megbántam, holott nagyon átgondoltam, hogy kinek és miért adom. Egy kezem sok, hogy megszámoljam hányan értékelték a gesztusomat. A legtöbben addig kapartak, míg meg nem kapták, és ahogy a kezükben volt, betették a polcra, és máig sem olvasták el. Majd mindenféle baromságra hivatkozva  a polcon porosodik. Azok az olvasók pedig, akik kifizették a könyvem árát, úgy ölelgették magukhoz, mint ha ők írták volna. Még haza sem értek, de már olvasták, értették, illetve hatalmas értéke volt a számukra.

A pofátlan embereket nagyon jól tudom kezelni, zsigerből. Nekem lenne okom megsértődni, hogy nem értékeli a munkámat és a kitartásomat, hogy megalkottam egy könyvet. De ez bármi másra is igaz, és ez nem csak rólam szól, hanem biztos vagyok benne, hogy rólad is. Nem kell ahhoz fotósnak vagy írónak lenni, hogy ez megtörténjen. Ez mindenkire és bárkire igaz, sajnos! Nem a magam nevében írok most, hanem érted. Azért, hogy képes legyél te is nemet mondani, vagy megkérni az árát annak, amiben te jó vagy. Merj kiállni magadért, akár a főnököd előtt, hogy te többet érsz, mint amennyire ő értékel.

Azok az emberek pedig, akik sokszor kértek már a barátaiktól segítséget, de ők nem segítenek viszont, vagy sosem kérdezik meg, hogy miben lehetnének a segítségükre, vajon végiggondolták már, hogy nem csak kapni, elvárni és kihasználni kell, hanem viszonozni is?  Nem akarok az egyensúlyról papolni, fölösleges lenne, itt arról van szó, hogy ha kapok, akkor adok is, mert ez egyszerűen alap dolog. Ettől vagyunk emberek. De sajnos ma már a legtöbb esetben a kapok! az elvárás. Viszont amikor egyszer csak becsukódik előttük egy ajtó, akkor nem értik, hogy ez miért történik. 

Change your mind! 
További szép napot Neked! Üdv, Kovács Nóra 
Itt tudsz írni nekem: norapicture@gmail.com
Csatlakozz hozzám a FaceBookon: www.facebook.com/norapictures