2013. július 31., szerda

Mi lenne akkor, ha..... I. rész



Mivel sokat vagyok Veszprémben, a  Balaton környékén, és Budapesten is, Kedves olvasóim, és barátaim azt javasolták, hogy  kezdjem el összehasonlítani több szemszögből megközelítve az embereket.  A feladat pedig cseppet sem esik nehezemre, mert van tapasztalatom és összehasonlítási alapom bőven, csak fel kell frissítenem őket, és egy kicsit még jobban odafigyelnem a körülöttem lévő dolgokra. 

Az első téma kézenfekvő, hiszen kiszúrja a szememet, ez pedig az okostelefon.  Néhány nappal ezelőtt Budapesten metrózva  tudatosan figyeltem az embereket.  A látványtól nem tudtam eldönteni, hogy sírjak vagy nevessek. Bár legszívesebben felálltam volna a helyemről, és hangosan ordítottam volna, hogy öt percet se bírtok ki, anélkül, hogy ne a hülye telefonotokat nyomkodnátok? A velem szemben lévő ülésen hat hely van, hat ember ült, és mind a hat a telefonját babrálta kényszeresen. Sajnálom, hogy nem volt nálam fényképezőgép, és nem örökítettem meg, mert óriási kép lett volna. 

Amikor öt évvel ezelőtt Budapestre költöztem, és tömegközlekedést használó lettem, az utasok többsége vagy könyvet olvasott, vagy zenét hallgatott a mini fülesével. Ma, öt évvel később alig páran olvasnak nyomtatott könyvet, páran táblagépen olvasnak, néhányan zenével kötik le magukat, hogy ne vegyenek tudomást a környezetükről, de a legtöbb utas az okostelefonját nyomogatja. Kényszer, kényszer, kényszer! Tényleg megállna az élet, ha néhány órát a Facebook és a Twitter nélkül töltenének?  Ennyire fájdalmas érzés, hogy lemaradnak egy egy friss posztról, vagy baromságról? 

Tény és való, hogy a mindennapi életünket, munkánkat nagyban elősegíti az internet, és sok ember számára nagyon fontos, hogy szinte mindig elérhető legyen, ezt aláírom, de amikor azt látom, hogy egy fiatal anyuka teljesen belefeledkezik a telefonjába, és az öt év körüli kisfiára csak a szeme sarkából figyel, holott ő mesélne neki, és érdeklődve várja az anya figyelmét, de nem kapja meg, az dühít, nem kicsit.
Én még a régi idők korának gyermeke vagyok, aki fel tudott nőni mobiltelefon és internet nélkül.  Még mindig nincs okostelefonom, holott a munkám miatt kénytelen leszek beszerezni, pláne, hogy a mostani készülékem kezdi felmondani a szolgálatot. De az biztos, hogy akkor is csak felhasználó barát üzemmódban fogom használni. 

Sokat gondolkoztam azon, hogy miért van ez a kényszeres közösségi oldalakon való posztolás, like nyomogatás, holott annyira nyilvánvaló. A figyelem hiány az oka.  Figyelemre vágynak az emberek, és ennek beszerzésére a legegyszerűbb eszköz a közösségi média.  Azokon a posztokon szoktam a legnagyobbat röhögni, ami a TV-ben éppen futó műsorok becsmérléséről szól. „ Én ugyan nem nézek Tv-t de ez az Éjjel Nappal Budapest valami botrány” Ennek a posztnak a kihelyezését követő 3 percen belül, ismerősök hada repül rá a témára, és ócsárolja megerősítve az információt. 

A másik kedvencem, a magamat fotózom egyedül  vagy a haverokkal, a strandon, egy kávézóban, akárhol és bárhol, miközben az adat lapon ott figyel a pontos lakcím és emelet, ajtó szám.  Miért adtok támadási felületet? Nem is értem. Őszintén szólva, ki a fenét érdekel, hogy az ismerőseim éppen hol vannak, kivel, és mit csinálnak? Persze, csinálj fotót arról, hogy hol jártál, és mit láttál, de ha utólag teszed ki, akkor annak az üzenete arról szól, hogy egy szép élményben volt részed, amit megosztasz másokkal, nem pedig arról, hogy lám-lám mennyi helyre jársz egy héten belül. Valóban senkit se érdekel. Képes vagy elmenni pisilni anélkül, hogy ezt ország-világgal közöld? Hidd el, minél kevesebb információt osztasz meg, annál érdekesebb személyiség leszel az ismerőseid körében.  Ha minden szart megosztasz, senki sem fogja megkérdezni tőled, hogy vagy, és mi történik veled mostanában. 

Péntek este a barátnőmmel elmentünk a Veszprémi Utca zene Fesztiválra, ahol emlékeim szerint az elmúlt négy évben nem jártam. Amikor sok éve az Utca zene elkezdődött, este tizenegykor vége volt a rendezvénynek. Ma pedig éjjel kettőkor annyian voltak pl. a színház kertben, hogy egy gombostűt sem lehetett volna leejteni, és reggel ötkor még tele volt  a város bulizókkal. Mindenképpen hatalmas elismerés illeti a szervezőket, hogy néhány év leforgása alatt ekkora tömeget megmozgató rendezvény sorozatot építettek fel, és a város jó hírnevét ezzel is erősítik.  Viszont éjjel kettőkor  a tömegben lavírozva fordult meg a fejemben, hogy mi lenne, ha a telefon és internet szolgáltatók egymással egyeztetve úgy döntenének, hogy nem több, de huszonnégy órára lekapcsolnák a telefon és net kapcsolatot. Gondolj bele! Megállna az élet!
Annyira felgyorsult a világ, és akkora hatalma van az Internetnek, hogy létezni sem tudunk nélküle.  Nem a cégek, üzletek, hivatalok munkája megbénítása kapcsán játszadoztam el ezzel a gondolattal, hanem a kényszeres internetező gyerekek, fiatalok, és persze a felnőttek miatt. Mi lenne, ha csak egy napig nem tudnák az Emiljeiket megnézni, ha csak egy napig nem tudnának posztolni, hogy mi megy  a TV-ben, és csak egy napig nem tudnák fotókkal illusztrálva megosztani, hogy éppen hol vannak, és mit csinálnak. 

Biztosra veszem, hogy többen kapnának dührohamot, és idegesen rohangálva próbálnának meg bármi áron kapcsolatot csiholni. Ez egy függőség, ami azért alakult ki, mert hiány pótlás. Figyelemre van szükségük, és ezt sajnos máshogy nem tudják elérni.  Holott ezerféle módja lenne annak, hogy felhívják magukra  a figyelmet, de ebben nem segítek, találja meg magának mindenki azt a tevékenységet, amivel ki tud tűnni és elismeréseket kaphat. 

Tegnap éjjel egy hatalmas vihar söpört át Veszprémen, aminek következtében az internet kapcsolat tönkre ment. Ma reggel felhívtam a szolgáltatót, ahol egy nagyon kedves úr rögzítette a problémát, majd még kedvesebben közölte, hogy a szerelő holnap délután kettő és négy között érkezik. Először azt hittem, hogy rosszul hallok, de megismételte az időpontot, holnap! Miután letettem a telefont jót nevettem, hogy tessék! Minek játszom a gondolattal, hogy huszonnégy órára net nélkül maradjak, most megkaptam. Ha lenne okostelefonom, nem zavarna az egy nap várakozás, mert a telefonomon tudnék dolgozni, de nincs okostelefonom. El kell árulnom, hogy ekkora nyugalom már régen vett körül, mint most! :)  Észreveszem a körülöttem lévő dolgokat, ( bár én eddig is  észrevettem)  van végre időm írni, és egy cseppet sem bánom, hogy lövésem sincs róla, mi történik a világhálón, és hány emailt kaptam, amikre válaszolnom kellene. Akinek nagyon hiányzom, vagy sürgős megbeszélni valója van velem, tudja  a telefon számomat.  A többi dolog pedig meg fog várni! 

NoraS 

További szép napot Neked! Üdv, Kovács Nóra 
Itt tudsz írni nekem: norakonyv@gmail.com
Nézd meg az új BLOGOMAT: http://norasmith.empowernetwork.com
Csatlakozz hozzám a FaceBookon: www.facebook.com/norapictures
  

2013. július 15., hétfő

Kyani a mindennapok hőseinek

Írtam már néhány gondolatot, tapasztalatot a Kyaniről, és ezt a szálat most tovább fűzöm.

Múlt év novemberének végén olyan állapotba került a jobb vállam, amit az ellenségemnek sem kívánok, sem a tortúra, de főként az iszonyatos fájdalom miatt sem. Egyik napról a másikra romlott a vállam mozgás készsége, és a harmadik nap hajnalán arra ébredtem, mintha megbénult volna a kezem, és az ezzel járó fájdalom elviselhetetlen volt, mintha az izmaimat tépné le valaki a csontjaimról. Mázlim volt, hogy az anyukám éppen nálam volt, és látva az eltorzult arcomat, azonnal mentőt hívott. Nem sokkal később már az ortopédián voltam egy nagyon kedves orvosnál, aki hatalmas adag Lydocaint nyomott a fájó vállam közepébe. Ez se volt kellemes, de egy perccel később lezsibbadt az egész karom, így a fájdalom legalább elmúlt, egy időre. A röntgen felvételen két mandula nagyságú meszesedés volt látható, amit nagy valószínűséggel műtéti úton fognak eltávolítani. No persze csak akkor, amikor a gyulladás majd elmúlik. Gyógyszer hegyeket, izom lazítót kaptam, és türelmesen kellett várnom a gyógyulásra, ami sajnos sehogy sem akart elindulni, sőt, csak még rosszabb lett. Az orvosom a gyors műtétet javasolta, de én erről hallani se akartam. Kerestem egy vaskezű gyógymasszőrt, és inkább végigüvöltöttem az első háromszor egy órát a masszázs asztalon, mint, hogy felvágassam a jobb vállamat. Hat alkalommal vette fel a harcot a masszőr a meszesedésekkel szemben, de sikerült olyan állapotba hoznia a vállamat, hogy kímélő üzem módban ugyan, de ismét tudtam használni a kezemet. A műtétet megúsztam, de jött a hónapokig tartó gyógytorna, aminek őszintén szólva sok hasznát nem éreztem. Gyakran fájt a vállam, és sok pihenést igényelt, aminek az lett a következménye, hogy sorvadni kezdett a vállizmom. Ez pedig nem hangzik jól... Azt hittem, hogy soha nem lesz már teljes mértékben használható a kezem és a vállam. 

Márciusban találkoztam a Kyanivel. Tettem egy próbát, és öt napra kipróbáltam a Sunrise készítményét, ami már a második napon hatalmas javulást hozott. Egyszerűen elmúlt a tompa fájdalom, mozgékonyabb lett a vállam, erősebb lett, és mindeközben a porcikáim többi része is feltöltődött energiával. Olyan, mint amikor egy elemet, akkumulátort újratöltenek. Mondhatnám azt is, hogy olyan lettem, mint a Duracell nyuszi. Jó kedvű, energikus, és minden fájdalmam megszűnt. Egy beteg ember számára a legnagyobb kincs, ha megszűnik a kínja, ami depresszívvé, és sebezhetővé tette. Bevallom őszintén, ahogy a Sunrise megtette a hatását, és megszabadított a kínjaimtól, lemondtam a gyógytornát, és többet nem mentem.  

Ha egy kis tasak gyümölcslé (Sunrise) ekkora erővel bír, akkor lássuk, hogy mire képes még.  Mivel tesztelgetős típus vagyok, szeretem a kézzel fogható eredményeket, tehát úgy döntöttem, hogy kipróbálom a Kyani többi termékét is, amibe már belevontam a családomat és a közeli barátaimat is. Minden készítményre 30 napos pénz visszafizetési garancia van, tehát veszíteni való nincs, sőt! 

A Sunrise három nap alatt levitte az anyukám vérnyomását 180-ról 130-ra, beállította az emésztését, energikussá és jókedvűvé tette, és a rendszeres migrénje is eltűnt. A NotroXtreme a hatalmasra dagadt bokáját tíz perc alatt leapasztotta, és szépen kezeli a visszereit is. A Sunrise az apukám koleszterin szintjét egy hét alatt a 7,1-es értékről levitte 2,1-re, és végre megszűntek az alvás zavarai. 

Teszteljünk tovább

Abba a csoportba tartozom, akiknek a homlokán mindig ott villog a "Szkeptikus" felirat. A puding próbája viszont az evés. Ha egy kis tasak Sunrise ( 11kg gyümölccsel) ekkora eredményeket mutatott, akkor jöjjön a többi termék is, így becsatlakoztattam a Nitro Fx-et, amely szintén folyékony, tehát nem terheli a májat és a vesét, a felszívódása pedig már a nyálka hártyán elkezdődik. Az Nitro Fx-nek rémesen egyszerű feladata van, beindítja a szervezet öngyógyító mechanizmusát. Utána olvastam a témának, és kiderült, hogy az emberi szervezet működésének egyik legfontosabb eleme a Nitrogén monoxid, amit olyan 20 éves korunkig bőségesen termel a szervezet, ám ahogy a felnőtt kor elkezdődik, a Nitrogén monoxid termelődése csökken, ez az öregedés maga. Egy gyerek, ha elvágja a kezét, vagy eltöri a lábát, pillanatok alatt meggyógyul, de egy idősebb felnőtt esetében ugyanez a baleset sokkal több idő alatt gyógyul meg. Nos, ez a Nitrogén monoxid hiánya miatt van. A NitroFX pedig ebben segít, beindítja a nitrogénmonoxid termelődést azon a helyen, ahol szükség van a gyógyulásra. Okos szerkezet az emberi test, és egy kis támogatással csodákra képes. Ha a Sunrise már feltöltött téged energiával, és vitaminnal, akkor a Nitro FX elvégzi a többi munkát.

Sokan úgy gondolják, hogy csak akkor kell az egészséggel foglalkozni, amikor már megszületett a probléma. Azt viszont ne felejtsük el, hogy egy alvás zavar, étkezési gondok, súlyfölösleg, kedély ingadozás, köröm problémák, izzadási gondok, szintén betegség jelei, csak annyira hozzá vagyunk már szokva ezekhez, hogy fel sem merül a megoldás lehetősége, inkább megtanulunk együtt élni ezekkel. 

Soha nem gondoltam volna, hogy képes leszek odafigyelni arra, hogy rendszeresen tápláljam magam vitaminnal. A Kyani termék család 3+1 készítménye nagy feladat volt a számomra, mert azt gondoltam, hogy képtelen leszek odafigyelni arra, hogy reggel kivegyek a hűtőből egy tasak Sunrise-t, majd nap közben csöpögtessek a NitroFx-ból a nyelvem alá háromszor tíz cseppet, este pedig a vacsora tájékán dobjak be három Sunset halolaj kapszulát. Túl sok feladat ez nekem egy napra az egészségemért, a halat pedig gyűlölöm, akármennyire tudom, hogy egészséges és szükségem van rá. Nos, végül úgy kaptam rá a dologra, hogy észre sem vettem. Egyszerűen kívánta a szervezetem őket, és jelezte, hogy itt az idő bevenni a következő adagot. Semmiféle gondot sem okozott odafigyelni. Alig vártam már a reggeleket, hogy a hideg Sunrise-t ihassam. A NitroFx annyi energiát adott egész napra, hogy hegyeket tudtam volna megmozgatni, és közben szép lassan leszoktat a kávéról, egyszerűen nem kívánom, pedig rajongok a kávé ízéért, de a hatására nem volt szükségem. Az estéket pedig azért vártam, hogy nyúlhassak a Sunset üvegcse után, és úszkáljanak a halak a pocakomban. A Sunset hidegen sajtolt vörös lazac olaja,( Omega3)  megturbózva természetes E-vitaminnal, ami segít az erek rugalmasságának megőrzésében, jobb agyműködést biztosít, segít elaludni és jó aludni. A Nagy dózisú E vitamin, a daganatos betegségek legnagyobb varázslója, mert körbe veszi a rákos sejteket, és nem hagyja táplálékhoz juttatni, és szép lassan elsorvad. Nincs ilyen problémám, de így meg is előzöm a lehetséges kialakulását. Az E vitamin szép bőrt, hajat, és körmöt is eredményez. Tehát a három készítmény folyamatos használata egy átfogólag ható regenerációt eredményez. 

Az előbb beszéltem arról, hogy az apró problémákhoz idővel hozzászokunk, és nem gondolnánk, hogy bármivel is orvosolható. Azt szeretem a Kyani  termékeiben, többek között, hogy megkeresi a szervezetben mindazt az apró rést, ahol ő gyógyíthat. Ilyen volt nekem pl. a havi ciklusom. Az elmúlt évek alatt megszoktam, hogy a ciklust megelőző napokban nagyon érzékeny, fáradékony és letört voltam. Amikor pedig eljött a vérzés ideje, marok számra zabáltam az Advil Ultra Fortét, hogy némi fájdalomtól és görcstől megszabadítson, de ugyanolyan fáradékony, rosszkedvű és érzékeny voltam. Meg sem fordult a fejemben, hogy ezen bárhogyan is lehetne javítani. Beletörődtem a sorsomba, ahogy hozzám hasonlóan rengeteg nő ezt teszi. 

A kyani termék családot azért is ajánlom és javaslom több hónap távlatából, mert valóban képes helyrehozni, javítani olyan kínokat, amit nem is gondolnánk. A második hónapban a havi ciklusom előjelei eltűntek. Nem voltam fáradt, depresszív, és hiperérzékeny. A marok számú Advil sem kellett, csak 2db összesen. A második hónapot már úgy csináltam végig, hogy fülig ért a szám reggeltől estig, és egyetlen Advil sem kellett. Fogtam a hasamat, és vártam a fájdalmat, de nem jött! :) 

Ettől kezdve pedig kerestem olyan lehetőségeket, amelyek által még durvább dolgokat és problémákat tesztelhetek az Egészség Háromszöggel, vagy akár külön külön. Az Xtreme- et is meg akartam ismerni jól, ami a Nitro FX erősebb változata. Azt tudtam, hogy a dopping teszten jól vizsgázott, tehát sportolók is használhatják, mert megakadályozza a savasodást, tehát nem lesz izom láz, így növeli a teljesítményt, anélkül, hogy pörgetné a szívet. De a mindennapokban mit tud? 

A Nitro Xtreme-el eltüntettem már anyajegyet, öntöttem égési sérülésre, használtam izzadás gátlónak, öntöttem nyílt sebbe, ami azonnal láthatóan összehúzta a sebet. Nagyon tetszik, hogy a gyógyulási folyamatot lerövidíti a felére, ha nem látom és nem tapasztalom, nem hittem volna el. 

Szkeptikusságom már rég elmúlt a készítményekkel kapcsolatban, hiszen a saját bőrömön éreztem a pozitív változásokat. Az ember pedig abban tud hinni, amit megélt. Hihetetlennek tűnik, hogy a Kyani készítményei az emberek 87%-nál 5-7 nap alatt pozitív hatást érjenek el, de így van! Teljesen mindegy, hogy hiszel-e benne vagy sem, akkor is működik. Azt szokták mondani, hogy azért működik valami, mert hiszünk benne. Nos ez ebben az esetben fordítva van. Azért hiszek benne, mert működik, pláne, hogy én is szkeptikus voltam az elején. 
Az embereknél működik a placebo hatás, de az állatoknál nem! A 11 éves Boxer kutyusom rajong az FX-ért, és energikussá tette. Több ismerősöm és barátom használja a Kyanit kedvence egészségének javításában, avagy azért, hogy szép hosszú élete lehessen. Elképesztő eredmények vannak az állatok esetében is. A gyerekek elől pedig zárni kell a hűtőszekrényt, mert a Sunrise íze "függővé" teszi őket a legjobb értelemben véve.

A kyäni termék család segítségével azon betegségek, mozgásszervi-, belgyógyászait-, vagy neurológiai, magas vérnyomás, szív problémák, depresszió, cukorbetegség, allergia, asztma, stb.  problémák kezelését is bátran rábízhatjuk, melyek összetettebbek, több irányból is gondot okoznak, vagy hosszú távú terápiát igényelnek.
A termék használata felgyorsítja a gyógyulási folyamatot, és az elért eredményt stabilizálja! Itt a lehetőség kipróbálni valami újat. A kyäni  lehet Neked is a kulcs a gyógyulásához!

Több kedves ismerősöm és barátom próbálta már ki a termékeket, és mondhatom,  hogy jól döntöttek, mert  sugárzó mosolyokat, nagyobb elégedettséget, fantasztikus sikerélményt, és rövidebb idő alatt bekövetkező stabilabb gyógyulásokat tapasztaltak.

Ha további kérdéseid vannak, és Te is szeretnél részt venni egy ingyenes termék tesztelésen, itt a remek alkalom!  Jelentkezz az alábbi elérhetőségen: miss.anett.nora.kovacs@gmail.com

További szép napot Neked! Üdv, Kovács Nóra 
Itt tudsz írni nekem: norakonyv@gmail.com
Nézd meg az új BLOGOMAT: http://norasmith.empowernetwork.com
Csatlakozz hozzám a FaceBookon: www.facebook.com/norapictures
  




2013. július 14., vasárnap

Arnold, a Bébiszitter

Arnolddal való első találkozásom sok évvel ezelőtt történt, olyan 1997 magasságában. Az ebek iránti szeretetem már gyerekkorom óta megvolt, hiszen egy Tacsi nevű, Tacskó lánnyal nőttem fel, akit hol kocka cukorral etettem, hol pedig tejföllel. Felnőtt koromra a fajták iránti vonzalmam a valóban kutya méretű, és kinézetűek felé ment. Aranyos tud lenni egy Csivava, de én nem szeretnék ilyen csöpp kutyát, mert tuti, hogy naponta többször felrúgnám, pusztán azért, mert nem venném észre. Szóval a kutya az kutya, és legyen képes vigyázni rám, vagy megvédeni. 

( A fotók illusztrációk- szerk.) 

Tehát 97 nyarán a Balatonon töltöttem jó pár hónapot, és egy strand közepén, ahol inkább emberek vettek körül, mint ebek, már hiányzott egy jó kutyázás. Egyik este a barátaim szóltak, hogy vendégünk lesz, egy kedves barátjuk Budapestről, és hozza a kutyáját is. Nekem az az infó, hogy kutyázhatok végre, pont elég is volt, és így meg sem kérdeztem, hogy a kutya milyen fajta. Teljesen mindegy volt. Sosem féltem a kutyáktól, mert a játékszabályokat mindig betartottam, kivéve egyszer, de arról majd máskor. 

Eljött a másnap délután, és amikor Arnoldot megláttam a gazdája mellett sétálni, póráz nélkül, meghűlt bennem a vér, és vadul kalapálni kezdett a szívem, konkrétan féltem tőle.  Egy Bullterrier közelített felém, nagy erőkkel. Az persze egyértelmű volt, ha az eb bántós fajta lenne, akkor pórázon lenne. A gazdi ahogy meglátta a falfehér arcomat, mosolyogva mondta, hogy 

- Ne félj tőle, ő senkit sem bánt. Csak külsőre zorkó, nagyon jó fej, barátságos,és okos.

Az eszét nem vitattam, de a külseje, nagyon kemény!  De le kellett küzdenem a félelmemet, és közelebbről is megismerkedni Arnolddal, aki akkor már a strandi büfé egyik bárszékén ült, és kedvesen röhögve lihegett. Annyira édes pofa volt, hogy nem volt más választásom, mint megbízni benne. Ha bizalmatlan vagyok vele, azt megérzi, ahogy minden kutya, így működik ez. Tényleg azt hittem, hogy Arnold le fogja harapni a csuklómat tőből, aztán az orromat, és utána jön a fülem. Tény, hogy ezek a kutyusok képesek erre, de ezt egy Rotweiler is simán megteszi. Sok hasznos információt kaptam akkor este az erősebb kutyákról, és eldöntöttem, ha egyszer ismét kutyám lesz,, csak ezt a kalibert fogom választani.

Kivártam, hogy Arnold  kezdeményezze a haverkodást, és ügyeltem arra, hogy ne pörgessem bele nagyon a játékba, mert nem gondoltam, hogy elég lennék arra, hogy leállítsam. Sok évvel később, amikor a Boxeremet, Apollót tanulmányoztam, a mozdulataiból tudtam, hogy mikor kell leállítanom ahhoz, hogy ne pörögjön túl. De saját tapasztalat híján, Arnolddal finoman akartam bánni. Óriási barátom lett, és általa szerettem meg a fajtáját! :)    

Arnoldról a nyár után legközelebb csak néhány évvel később hallottam. Nagy problémán ment keresztül a család, mert Arnold gazdija családot alapított, és megszületett az első gyerkőc, de sajnos ő nehezen viselte az új helyzetet. Kezelhetetlen volt és, nagyon féltékeny a pici babára. Így a szülők hatalmas feladat elé kerültek. Arnold már felnőtt, nagy kutya volt, sok éve élt a gazdájával, és elválni semmiképp sem akart tőle, de a gyerek védelme és érdeke azt kívánja, hogy mégis. Nem lennék senki helyében egy ilyen helyzetben.

A probléma megoldásának keresése közben egyszer csak előkerült egy "Kutyapszichológus", akinek mind összesen egy órára volt szüksége ahhoz, hogy a kisbabát és Arnoldot összebarátkoztassa, és a kutya megértse, hogy nincs oka féltékenynek lennie. Ettől kezdve Arnold lett a kisgyerek bébiszittere. Feküdt a kiságy előtt, és hallgatta az alvó gyerek szuszogását.

NoraS




2013. július 4., csütörtök

Ahogy érkezik, úgy távozik

Ezt a szösszenetet most kérésre írom, egy nagyon kedves barátom kérésére. Megírni pedig azért tudom, mert tökéletesen értem, és átérzem azt, amiről most beszélünk.

Egy mondás szerint ami könnyen jön, az könnyen is megy.  Amiért küzdened kell, és várni rá, kivárni, az biztosan valami tartós és maradandó dolog lesz, ami pedig csak úgy bepottyan az életünkbe, így is fog elveszni belőle. Mondhatnék példákat elért, vágyott, vagy csak úgy hirtelen semmi előzmény nélkül ,minden erőfeszítés nélkül megkapott dolgokra, de most emberekről fogok mesélni, mert erre kértek meg. Neked ismerős az az állapot, amikor a barátaid, ismerőseid minden előzmény nélkül egyszer csak kilépnek a képből? Hiába érdeklődsz finoman, hogy mi oka van, tudsz-e bármiben segíteni, semmiféle válasz nem érkezik.

A közeli barátaim jól tudják, hogy nekem vannak eltűnős időszakaim. Nem feltétlenül azért, mert rossz dolgokkal vagyok elfoglalva, hanem inkább azért, mert én igénylem az olyan időszakokat, amikor visszavonulok. Csak én ezt jelzem is a környezetemnek, és természetesen másoktól is elfogadom.  Ez egy teljesen normális emberi dolog, vagyis annak kéne lennie, de mint tudjuk, vannak társfüggő alkatok is, akik szinte egy percet sem tudnak egyedül lenni, mert rosszul vannak ettől, de ez egy külön téma. 

Keresem a válaszokat minden alkalommal, hogy mi lehet az oka annak, legyen a barátnőm példája, aki megismert egy másik nőt, ráadásul az új ismerős kezdeményezte a találkozásokat, mondván a kettőjük gyerkőcei is milyen jól eljátszanak egymással. Minden találkozásnál kellemes és tartalmas beszélgetéseik vannak, néhány közös tervet is szövögetnek, majd az új ismerős egyik pillanatról a másikra el is tűnik. Hiába keresed, nem válaszol sem az SMS-re, sem a telefonhívásra: Majd finoman email-ben megkérdezed, hogy történt-e bármi probléma, és a válasz mindössze annyi, hogy nem. De ez persze a régi barátokkal kapcsolatban is simán megtörténik. És ha a magam példáiból indulok ki, kisregényt írhatnék az ilyen felbukkanó, majd eltűnő emberekről. 

Régebben az ilyen helyzetekért mindig magamat okoltam, hogy biztos valamivel megbántottam az illetőt, tettem valami olyat, ami azt váltotta ki belőle, hogy nem igényli a társaságomat, még virtuálisan sem. Sok ilyen helyzetem volt, és ma már úgy tekintek rájuk, mintha a kulisszák mögül meglesnék egy jelenetet, és kissé eltávolodva a történésektől, kivárom a dolgok végét. Hagyom őket maguktól történni. Már, ha van történni való. Az én eseteimben mindegyiknek az lett a vége, hogy az én személyemnek semmi köze a barátom, ismerősöm, párkapcsolatom, haverom, ügyfelem, barátnőm eltűnéséhez. Sosem azért alakultak így, mert én hibáztam, holott én egy sokat hibázó típus vagyok.  Azért alakultak így, mert egészen egyszerűen ez volt a sorsuk. Be kell látnunk, hogy vannak események, történések, személyek, melyeknek ennyi szerep jutott az életünkben. Meg kell tanulnunk elfogadni, hogy nem marad mindenki örökké az életünk mindennapos szereplője. Valószínűleg azért kapott epizódszerepet nálunk, hogy tanítson valamit, majd pedig kilép a képből. Ezért is jó, ha képesek vagyunk úgy élni, hogy nem ragaszkodunk tárgyakhoz, helyekhez, személyekhez, mert így könnyebben kezeljük és értjük meg a változásokat, ami nevel és tanít. 

Aki menni akar, hadd menjen. Az is lehet, hogy egyszer majd visszajön. Az pedig, hogy ismét beengeded-e az életedbe, ráérsz eldönteni akkor, amikor annak eljön az ideje, már ha eljön :) 


Tetszett, amit olvastál? Ha igen, akkor megoszthatod a barátaiddal is :) Köszönöm!
NoraSm
Itt tudsz írni nekem: traning@norapicturestudio.hu
Csatlakozz hozzám a FaceBookon: www.facebook.com/norapictures


Itt tudsz körülnézni a YouTube csatornámon: https://www.youtube.com/user/norapicture/featured
  

Ne erőltesd!


Hol induljak el ezzel a kérdéssel, kapcsolatban? Nehéz, mert egyszerre jut eszembe milliónyi gondolat. Az erőltetni  szóban benne van az, hogy erőt gyakorolni valamire vagy valamivel kapcsolatban. Nyilván magamból indulok ki, hiszen a falra mászom attól, ha olyan dolgot akarnak velem csináltatni, amihez semmi kedvem.  Amikor nem hagyják meg  számomra a döntés lehetőségét, hogy akarom-e az adott dolgot vagy sem.  Amikor nem hagynak nekem időt, hogy átgondoljam a dolgot, és eldöntsem, hogy szívesen megteszem-e magamtól.  Ilyenkor jön elő belőlem a már csak azért sem! Gondolom ezzel nem vagyok egyedül.  

Empátia szükséges ahhoz, hogy ne erőltessek másokra olyan dolgot, amit én sem viselnék el.  Viszont azt látom nap, mint nap, hogy erőszakosan és manipulálva akarnak elérni emberek valamit másokkal kapcsolatban.  Mi a jó ebben? Miért akarja egy nő megváltoztatni a pasiját? Miért erőltet egy szülő bizonyos dolgokat a gyerekére? Miért manipulál egy munkáltató? 

Ez valahol bizalomhiány, hogy nem nézi ki a másikból,  el tudja dönteni, mit szeretne, és azt hogyan, és részben hatalom gyakorlás, hogy rávegyen valakit valamire, ami nyilvánvalóan az erőszaktevő számára lenne előnyös dolog. Miért nem tiszteli meg a másikat azzal, hogy kinézi belőle  a döntésképességét? Miért akarnak mások dönteni helyettem, amikor az én világomat én élem meg, és én látom át. Minden ember képes eldönteni, hogy mi  a jó és mi a rossz a számára.  Ha pedig mégsem, akkor had kérjen ő tanácsot, vagy ötletet.  A döntéseinkért és annak eredményéért mi vagyunk a felelősek, nem egy másik ember. 
Miért akarja egy nő mindenáron megoldani a barátnője magánéleti válságát, és akár kiabálva, okoskodva próbálja rábírni egy lépés megtételére, vagy döntéshozatalra? A saját dolgainkat nekünk kell megoldanunk, akkor is, ha azt az adott pillanatban még nem látjuk át. Tény, hogy egy kívülálló jobban lát néha! dolgokat, de ahhoz nincs joga, hogy megmondja mit tegyek, maximum ötletet vagy tanácsot adhat. 

Miért erőltetnek egy kisgyerekbe olyan főzeléket, amit ő nem szeret, és tele köpködi vele a lakást. Miért nem fogadja el a szülő, hogy a gyerek képes eldönteni, hogy ő azt az ízt nem szereti?  Inkább örülne neki, hogy segít a gyerek a táplálkozásban, és ilyen apró léte ellenére, már van önálló gondolata, és döntése.

Miért nem segítenek az emberek egymásnak inkább abban, hogy minden pillanatban, minden helyzetben képesek legyünk önálló döntést hozni, amiért persze a felelősséget és a következményeket is vállaljuk, hogy tanulhassunk a hibákból, vagy erősödjünk a sikerünk által. Mindenkinek joga van elkövetni a saját hibáit, ezzel jár a fejlődés. Senki sem úgy született, hogy mindent tudott, és ismert.  Az okoskodás, beleavatkozás, „majd én megmondom, hogy mit tegyél” nem működik, mert nem vagyunk egyformák.  Lehet, hogy én úgy oldok meg egy helyzetet, hogy kilépek belőle, és rábízom az időre és a körülményekre, de más valaki pont az ellenkezőjét fogja tenni, cselekvővé válik, és nála működik is.  Ne akard mások életét élni, ne akarj belelátni mindenbe, ne akard eldönteni mások helyett, hogy mit tegyenek. Hagyd, hogy egyedül oldja meg, légy vele türelmes, és szavazz neki bizalmat. Biztos vagyok benne, hogy nagyobb és tartósabb eredményt fogsz elérni, és hálás lesz neked ezért.

 NoraSm
Itt tudsz írni nekem: nora.sm8@gmail.com

Csatlakozz hozzám a FaceBookon: www.facebook.com/norapictures