2013. december 25., szerda

Szerelem házasság

Ezt a történetet egy saját idézetemmel nyitnám, azért, hogy a kedves olvasó számára átérezhető legyen, hogy miért lesznek a soraim most sokkal személyesebbek, és hosszabbak.

Részlet a NÓRA2 című könyvemből, 

"2013. december 21.

Emlékszel még Lacikára az első könyvből? Ő volt az a gyerekkori barátom, aki úgy döntött, hogy itt hagyja a földi síkot, és az ő elvesztése hatalmas űrt hagyott bennem. Lacikának van egy húga, aki táncművész lett, és járja a világot. Borka nem csak tehetséges, de gyönyörű fiatal hölgy, és tengernyi szeretet árad belőle. A szemem sarkából pedig mindig figyelek rá, no nem azért, mert szükséges lenne, hanem azért, mert jól esik tudom, hogy minden rendben van körülötte. Most pedig esküvőre készülünk. Kicsi Borka felcseperedett, és megtalálta élete párját, akivel néhány nap múlva kimondják azt a bizonyos boldogító igent, én pedig a nagy nap minden mozzanatában mellette lehetek barátként és fotósként egyaránt. Már most is elszorul a torkom, ha az esküvőjük napjára gondolok, és alig várom, hogy talpig fehérben meglássam azt a kicsi lányt, aki néhány évvel ezelőtt még itt totyogott az utcánkban az anyukája kezét szorongatva. Azt gondolom, hogy a 2013-as év nem is fejeződhetne be ennél szebben, mint, hogy látom Borkát az oltár előtt, élete szerelmével.... Folyt köv... 
Nóra
2013 .november 23. Veszprém"

No, és most kérnék néhány percet, hogy össze tudjam szedni a gondolatimat, és az elmúlt napok élményeit és tapasztalatait - mert abból is lesz bőven- és papírra tudjam vetni őket.

Abban gondolom megegyezhetünk, hogy egy esküvő sosem akkor kezdődik, amikor a násznép megérkezik a ceremónia színhelyére, és nem is akkor, amikor a menyasszony autója megérkezik, ez már a finálé. Egy esküvő akkor kezdődik, amikor a férfi rájön arra, hogy megtalálta élete értelmét és párját, és hetekig azon gondolkodik, hol és hogyan kérje meg a nő kezét. A leánykérés már egy tudatos döntés és meggyőződés eredménye. Viszont a meghívott rokonok, ismerősök és barátok számára a templomba való belépés előtti percek, órák, napok, hetek kimaradnak. Nos, én most szeretnék megosztani olyan pillanatokat is, amelyekből kimaradtak a vendégek. 

Sokat gondolkodtam már azon, hogy miért vélekedik az esküvőről sok férfi úgy, hogy az a nap a nőről szól, legyen minden részlet a menyasszony elképzelései szerint, mert ami az arának jó, az jó lesz a vőlegénynek is. A dátum, a helyszín kiválasztásában és a vendéglista összeírásában még ott vannak a pasik, de a többi része őket igazából nem is érdekli. Amikor néhány hónappal ezelőtt Bori és Norbi elújságolták, hogy esküvőre készülnek eleve boldogsággal töltött el, de az, hogy a leendő férj az esküvő minden mozzanatában teljes mértékben partner, és ugyanannyira éli bele magát, mint Bori, számomra az volt az egyik legnagyobb öröm! Csak, hogy végre van ilyen férfi is! 

Olyan, mintha a pasik azt hinnék, hogy elveszítik a férfiúi tekintélyüket, ha átszellemülnek a saját esküvőjük csodavilágába. Pedig nem! Péntek este érkeztem Esztergomba, ahol egy a város szélén lévő vendégházban már javában folytak az utolsó simítások a nagy napra. A menyasszony és vőlegény, a menyasszony szülei, akik most az én pótszüleim is egy kicsit, Andika az ara barátnője, esküvő szervezője és tanúja, valamint Andika párja Ugo, -aki francia- vártak. Három hatalmas pizza, némi házipálinka, és este tízkor nekiálltunk öten"gyerekek" virágdíszeket készíteni. Javaslom ezt az esküvő előtti programot a leendő házasulandóknak, mert óriási élmény. Iszogatás és virágkötés közben régi történeteket mesélve, zenét hallgatva abban a látványban gyönyörködtünk mi lányok, hogy mennyire jól áll a két fiúnak, hogy virágokat kötnek, ülésrend táblákat készítenek, és az eljegyzési gyűrűket vivő kislány ruhájával bohóckodnak. És mégis férfi mindkettő, nagyon is férfiak. Vágytam már egy olyan esküvőre, ami valóban a menyasszonyról és a vőlegényről szól, és ez most olyan! :) 

Hajnali kettő körül, amikor a virágok csokrokká és díszekké változtak, eltakarítottuk a romokat, majd beájultunk az ágyba, hogy szombat reggel nyolckor kezdetét vegye Bori és Norbi megálmodott esküvője. 

Írtam már a közelmúltban többször az esküvőkről, és arról, hogy néha előfordulhatnak olyan dolgok, amikre nem számítunk, és ezért nem jó görcsösen ragaszkodni egy elképzeléshez, mert ha nem spontán alkalmazkodunk egy helyzethez, könnyen sírás lehet a vége. De Borit és Norbit nem lehet meglepni, pedig Murphy mindent megtett ezért, de erről később...

Szombat reggel nyolckor valahogy mindenki óra nélkül pontosan ébredt fel, és olyan volt a vendégház, mintha valami nyaraláson lennénk, pizsamában, forró kávét szürcsölgetve vártuk a két fodrászt, majd szép lassan megtelt a ház sok kedves rokonnal, baráttal, ismerőssel, és a fodrászkodás, sminkelés egy közös program és élmény lett.  

Délelőtt még egy utolsó gyors kört tettünk a polgári szertartás és a vacsora színhelyén, majd öltözés, és már délután fél kettő is lett. Az az utolsó harminc perc amíg a ruha menyasszonnyá változtatta Borit, az elindulás, a menyasszonyi autóba beszállás, öt perc autózás a bordó oldtimer  Austin autóval a templomig, számomra olyan, még ma is, mintha egy több órás filmet néznék, holott tényleg csak harminc perc volt, de minden pillanata belém ivódott. Amíg az ara szüleivel a menyasszonyi autó mögött haladtunk Esztergom belvárosában, azon tűnődtem, hogy Bori fejében most vajon milyen gondolatok, a lelkében pedig milyen érzések kavaroghatnak, de ahogy megérkeztünk a templomhoz, kiszálltam az autóból, már tökéletesen tudtam, hogy mi játszódik le a kicsi lányban, mert a könnyeitől képtelen volt elindulni apukájával a templomba. Borit a boldog könnyei csak még szebbé tették. Végre egy menyasszony,aki őszintén sír a boldogságtól. És két perccel később varázslatos mosollyal és kislányosan libbenve besétált az oltárhoz az apukájába karolva. Ilyen egy igazi nő! 

A templomi szertartás nagyon világi volt, tény, hogy a prédikációban volt pár mondat, amit senki sem értett, de így legalább volt miről beszélgetni a dohányzó asztalnál a mínusz két fokban. 

És akkor most jön Murphy

A templomi szertartás után a násznép a bazilikához indult, hogy készítsünk néhány csoportképet. Ez a terv eddig rendben is volt. A menyasszonyi autó elindult az ifjú párral, mögötte a dudáló vendégek, de a bazilika lábánál megadta magát az oldtimer és lefulladt. Először poénos volt a dolog, ahogy az idős sofőr kiszáll az autóból, felnyitja  a motorháztetőt és nekiáll szerelni, de az autó sajnos így sem indult. Azért, hogy ne okozzunk forgalmi dugót, kikerültük a menyasszonyi autót és szép sorban az összes autó felment a bazilikához, és vártuk az oldtimert, de csak nem akart jönni. A vőfély úgy döntött, hogy megmenti a helyzetet és visszament az ifjú párért. Csakhogy visszafelé nem őket hozta, hanem a menyasszonyi autót húzta maga után. Mondanom sem kell mindenki visított a látványtól. Tény, hogy cikinek kéne lennie, hogy lerobban a legfontosabb járgány, de ez a jelenet sokkal inkább poénos és emlékezetes volt, mint hogy keseregtünk volna. A slussz poén pedig az volt, hogy amíg közel hetven ember a menyasszonyi autó vontatását figyelte,és ujjongott, Bori és Norbi felsettenkedtek gyalog a bazilikához és orvul megleptek minket. 

A hivatalos esküvői képek készítésére harminc percet adtam az ifjú párnak, mert egy nagyon vékony talpú cipőben és esküvői ruhában féltettem őket, hogy megfáznak. A harminc perc naplementével pedig megint egy külön élmény. Az az igazság, hogy teljesen mindegy, hogy ők ketten mit csinálnak együtt, mindig édesek, és jó beleveszni a látványukba, hát még akkor, amikor a szerelmük pecsételődik meg. Olyanok, mint két gyerek, de közben meg mégis annyira felnőttek. Két hónap alatt hoztak össze egy mesés esküvőt, a legapróbb részleteik kidolgozva, két turné között. Komoly teljesítmény! 

A nap következő eseménye számomra új volt, de nagyon tetszett. A polgári szertartás ugyanis nem azonnal a fotózás után következett, hanem úgy bő két órával később, fél hatkor. Ez alatt az idő alatt pedig volt lehetőség arra, hogy a násznép megismerje egymást, valamint finom apró falatok és némi alkohol elfogyasztása után még oldottabb legyen a hangulat.  Így amikor az étterem  galérián berendezett csoda szép kápolnára emlékeztető teremben összegyűltek a vendégek, és az ifjú pár karonfogva nagy mosollyal és végtelenül boldogan besétált, már olyan volt a hangulat, mintha egy nagy családban lettünk volna. Ekkorra már mindenki teljesen esküvős feelingben volt, és mire a szertartásnak vége lett, Bori anyukája törölgette az én könnyeimet. Most én kerültem a nehezen abbahagyható sírás állapotába, pedig nem terveztem, de ez ilyen... Őszinte, mély szeretet, maximális egyetértéts, és tudatos életet láttam Boriból és Norbiból, és ezt olyan jó volt látni. 

A zenészek és a lemezlovas nagyon jó hangulatot csináltak az estéhez. A vacsora kifogástalan volt, a torta pedig vitte a pálmát! Az este hátralévő része pedig igazi esküvős volt, sok nevetéssel,.fergeteges nyitótánccal,  héliumos lufival szerelmet vallva, menyasszony szöktetéssel, az ifjú férj számára vezekléssel a szöktetés sikeressége miatt, menyasszonytánccal, és persze a végén egy jó kis bulival, sok piával, nagy poénokkal. 

 Hetek óta kerestem a titkot, hogy mitől lett ennek az esküvőnek merőben más hangulata és üzenete a számomra, és kezdem kapisgálni... Részben nyilván azért, mert Borit a születése óta ismerem, részben azért, mert Norbi személyisége és őszinte szeretete, mások felé is magávalragadó, de az igazi titokra csak későn este jöttem rá, a menyasszonytánc után. A meghívott vendégek között sok táncos volt, és miközben őket láttam, nem csak az élmény és a profizmus volt óriási élmény, hanem az, hogy ők tudják mi az alázat. Alázat önmaguk iránt, és ilyet még nem igazán láttam, alázat a tánc iránt és alázat egymás iránt. Köztük nincs szakmai féltékenység, ők valóban egy csapatot alkotnak még akkor is, ha éppen egymástól nagyon távol turnéznak. Most pedig, hogy egy estére összejöttek, olyan örömtáncokat láthattunk, amiket sosem fogunk elfelejteni.   

Egy táncos lelkivilága merőben más. Sokkal nyitottabb, lazább, természetesebb, őszintébb, érzékenyebb, és a legjobb értelemben véve gátlástalanabb. Ők másképp látják a világot, ők sokat tanultak, alkalmazkodtak, és dolgoztak azért, hogy elismertek legyenek, nekik vannak álmaik, és céljaik, és el is érik őket. Egy hosszú estét a társaságukban eltölteni, az nagy élmény, és tapasztalás. 

Örülök, hogy szerelemből fakadó házasságkötést láttam, és tudatos házasságot látok, és ezt kívánom mindenkinek, mert igenis létezik! 

NoraS 










     



2013. december 11., szerda

Káosz

Egy héttel ezelőtt még teljesen jól voltam a bőrömben, és úgy éreztem, hogy szép lassan minden dolog a helyére kerül bennem és körülöttem. Ma reggelre viszont megint összecsaptak a hullámok felettem, és tíz óra körül, már remegtem az idegességtől. Kicsúszott a dolgok irányítása a kezemből, és nem vettem észre, holott már jó ideje nem vagyok kapkodós és figyelmetlen, mégis ez a látszat most. 

Sosem hagyok el dolgokat, pláne pénzt nem, de most ez is megtörtént. Nem volt nagy összeg, csak pont annyi, hogy fájjon. Megkaptam a jelet, hogy nem vagyok elég nyugodt, és körültekintő. Sőt, olyannyira nem, hogy nem vettem észre azt sem, hogy egyik metrózás alkalmával egy olyan jegyet érvényesítettem, ami már egyszer használva volt. Jegyezd meg az én hibámból tanulva, hogy ha BKV jegyet használsz, akkor a külszíni járművek nem tépnek le egy darabot a jegyből, csak nagyon halványan, szinte alig láthatóan egy dátumot nyomnak rá, és a tájékozatlan utas sajnos akaratán kívül felhasználhatja újra, mondjuk a Metrón, és amikor leszállásnál BIG! ellenőrzés van, ezt a szemfüles ellenőr ki is szúrja, és közli kedvesen, hogy 16.000!  Majdnem elájultam! 

Soha életemben nem blicceltem, mert alkalmatlan vagyok rá. Egy 350 Ft-os jegyért nem kockáztatok 16 rongyot, és most mégis bebuktam, csak azért, mert figyelmetlen voltam? Az az igazság, hogy amikor a beszállásnál érvényesítettem a jegyet voltak ellenőrök, meg is nézték, de nem szóltak, hogy már használtam. Persze, mert annyira halvány volt a rajta lévő előző napi pecsét, hogy szinte alig látszott. Hiába mondtam az ellenőr hölgynek, hogy mi történt, az ÉN HIBÁM A DOLOG! És már írta is a csekket. Ja, mint tudjuk, ők csak akkor kapnak fizetést, ha megvan a havi előírt büntetési mennyiség. Öt éve élek ebben a büdös nagy városban, és soha nem történt ilyen, akkor most miért is? 

Ebben az esetben hiába mond az ember bármit, és hiábavaló lenne az is, hogy nem adom oda az irataimat, mert nem érzem magam hibásnak, sajnos ez nem működik, mert ott a rendőr a háta mögött, aki rám se mert nézni, csak lehajtotta a fejét, no és persze a közterületes, akinek joga van lekérni az adataimat a központi adatbázisból. Így a feszültség és az igazságtalanság önkéntelenül kiváltott belőlem egy kisebb műsort. Mondhatjuk azt is, hogy elküldtem a BKV-t melegebb éghajlatra, úgy, hogy közben hömpölygött  a tömeg körülöttünk. Nem megy ezzel az ember semmire, de legalább kiadtam magamból a feszültséget. Az aláírásom pedig annyi volt, hogy " NEM ÍROM ALÁ, ÉS NEM FIZETEM KI, MERT JOGTALAN! " 

Amikor autóval közlekedem, és a rendőr megállít közúti ellenőrzés címén, és mondjuk lejárt a jogsim, megbüntethetne, de nem teszi, hanem kedvesen figyelmeztet. Maradandóbb lesz a figyelmem, és másnap elintézem az okmányirodában. Hiába mutattam meg az ellenőrnek az odafelé útra szóló jegyemet, hogy lássa korrekt utas vagyok, semmire sem volt jó. Ha hibáztam volna simán bevállalom a büntetést és ki is fizetem, de most valahogy olyan érzésem volt, hogy ha rendben lett volna a jegyem, akkor is kitalált volna valamit, hogy megbüntessen! Ha a tisztelt BKV olyan automatákat használna, amin rendesen látszik az érvényesítés joggal büntethetne, így viszont az ő hibájukból, én fizessek? Dehogy!  

A ma reggelre pedig az tette fel a pontot, hogy elszállt valami alkalmazás a laptopomon, és nem tudok dolgozni, mert nem nyit meg  a gép egy olyan weboldalt, ahol dolgom lenne. Mit méééég? De tényleg! Még mit tartogat a számomra oly nagyra becsült Univerzum? Eszemben sincs megalkuvónak lenni, most kezdődik a harcos időszakom, tudom ezt már október vége óta. Eljött az ideje annak, hogy visszaöltsem magamra azt az énemet, amit régen sokan nem szerettek, mert harcos voltam, nekem pedig hiányzott a küzdő és olykor harciasnak tűnő mentalitásom, és az elmúlt napok tettek róla, hogy előjöjjön az oroszlán belőlem. 

Nagy harcra készülök a következő év elején, talán életem eddigi legnagyobb harcára, tehát kell a tréning előtte, és úgy tűnik, hogy szépen be is vonzottam a helyzeteket, amik által erősödöm.... :) 

Itt tudsz írni nekem:      norakonyv@gmail.com

2013. december 10., kedd

MLM fúúúj!

Neked is minden alkalommal a hideg futkos a hátadon, amikor meghallod ezt a három betűt egymás mellett, MLM? Nekem igen, még ma is, holott már tudom, hogy az MLM, a Multi Level Marketing, és a Network Marketing között óriási különbségek vannak, holott egy és ugyanaz. (Lábjegyzet: Vagy mégsem?)

Visszamegyek a kályhához egy kicsit.....

Amikor annak idején az Amway megjelent Magyarországon, az elsők között hallgattam meg az információs előadást. Persze, mert fondorlatos módon lettem odarángatva, és igaz, hogy velem szemben nem volt korrekt a meghívás, de ha már ott voltam, meghallgattam.  Fogtam a fejemet attól, hogy pokolian drága termékeket akarnak úgy rám sózni, mintha fillérekbe kerülnének, és minden okos kifogáskezelést is megkaptak a jelenlevők. Hatalmas, hangzatos szavak, és ígéretek repkedtek, de a magam szemszögéből nézve felháborító és tukmálós bagázsnak könyveltem el az Amway-t, holott a termékek valóban jók. Ekkor döntöttem el, hogy én ebben az életemben biztosan nem fogok ilyesmivel foglalkozni, mert nem hazudok senkinek arról, hogy miért akarok vele találkozni, és mit szeretnék neki ajánlani. Illetve senkit sem fogok lasszóval fogdosni, hogy vegyen már tőlem terméket. 

Ettől kezdve nekem mondhattak bármiféle tökéletes, gyorsan pénzt hozó MLM üzleti lehetőséget, már a meghívásnál kiszúrtam, hogy csak egy áldozat vagyok a sok közül. Addig nem mondtam igent a találkozóra, míg el nem mondta a meghívóm, hogy miről van szó. Eszemben sem volt kínosan feszengeni egy hatvan perces tájékoztató közben valamelyik kávézóban, mert a szőr is felállt a hátamon. Mindenkiből kiszedtem már a telefonban, hogy mit akar tőlem, és egészen egyszerűen nem fogadtam el a meghívást. NEM ÉRDEKELT az MLM, és így a termék sem! Minek raboljuk egymás idejét?

Az elmúlt néhány évben mintha változott volna az MLM üzletpoilitika - vagy csak végre rájöttek, hogy nem érdemes futni a potenciális ügyfél jelöltek után- mert már úgy hívtak meg egy ismertetőre, hogy büszkén felvállalták a cégüket, és hozzátették, hogy a tájékoztató meghallgatása NEM KÖTELEZ engem semmire. Jó csali, de igazából ez sem jött be. Viszont így szívesebben mentem el egy-egy alkalommal, már csak a kiváncsiság kedvéért is. Sokat lehet tanulni egy ilyen röpke másfél órás előadásból. De a vége mindig ugyanaz lett, NEM akarok MLM-el foglalkozni! 

Biztosan te is jártál már ilyen infó esten, és amikor vége lett, valahogy a semmiből a meghívódon kívül ott termett néhány felsővezető, és igaz, hogy akkor láttak téged először, de úgy örültek neked, mintha régi évfolyam társak lennétek, és tíz éve nem találkoztatok. Annyira átlátszó húzás, fúúj! 

Nagyjából egy évvel ezelőtt egy nagyon kedves régi barátom megkeresett azzal, hogy megtalálta az évszázad üzletét! Persze ő is kávézni hívott, és csak a beszélgetés közben derült ki, hogy mit is akar ő nekem ajánlani. Hatott rám a személye, és mivel sok éve ismertem már, megbíztam az ítélőképességében, no és persze abban, hogy ha igent mondok az üzletre, akkor minden segítséget meg is fogok kapni ahhoz, hogy nagyon hamar, nagyon sikeres legyek. Őszintén szólva teljesen vegyes érzéseim voltak a lehetőséggel kapcsolatban, mert a termékek ZSENIÁLISAK! DE! az a struktúra, amivel ez a cég dolgozik, még mindig nem azt nyújtja, ahogy én elképzelem a hálózatépítést - ami szegényem ismét egy pejoratív értelmű szó lett, holott nem az, csak gondolj bele, ma már minden munkahely egy hálózat, sőt piramis!-  Nem futok senki után, nem hívogatok naponta tizenöt! embert, hogy időpontokat egyeztessek kávézókban ( Benzin, parkolás vagy BKV jegy, számla az italokért- mert az ugye az én költségem, hiszen én hívtam meg az illetőt- ) az elvesztegetett időről nem is beszélve! 

Én mindig abban az elvben hittem, hogy a hasonló a hasonlót vonzza, tehát azoknak az embereknek kellene megtalálniuk az én szolgáltatásomat vagy termékemet, akiknek szükségük van rá, vagy rám. De azt hogyan? Tegyek egy hirdető táblát a nyakamba, és vonuljak végig a városon, hogy ezt, vagy azt a termékemet, itt és itt tudod megvenni, megrendelni tőlem? Ez így nem működik. Van egy jó ötletem arra, hogyan tudod elérni azt, hogy téged keressenek a leendő ügyfeleid, vagy vásárlóid, írjál blogot, mondjuk a blogspot.hu-n, használd a keresőszavakat, és előbb-utóbb el fog érni hozzád néhány érdeklődő. Tehát ez kevés az üdvösséghez. 

Az idén nyáron találkoztam végre egy olyan lehetőséggel, ami az én esetemben hatalmas segítség, és még rajtam kívül nagyon sok mindenki számára az! Megismertem az EmpowerNetwork-öt és végre összeállt a kép, hogy ez a vírusblog marketing rendszer (ami havonta 25 Dollárba! kerül) tud végre segíteni nekem abban, hogy összefogja egy weboldalra mindazokat a dolgokat, amikkel foglalkozom (fotózás, újságírás, képeslap kiadványok értékesítése, a könyveim forgalmazása, a Kyani termékeinek forgalmazása, no és persze az EmpowerNetwork blogrendszerének értékesítése), és elhozza hozzám az érdeklődőket.

Baromi nagy munka, amit az elmúlt hetekben csinálok, és persze tanulok, de most már jó úton haladok. Csak az eleje nehéz, az viszont nagyon, de megéri! Mert amikor már megtanultad az oldalt kezelni, használni, egyre gyorsabban, és ügyesebben tudsz dolgozni, folyamatosságot vittél az életedbe, és ez be fog indítani egy másik folyamatot, ez pedig a siker és bevétel folyamata. Tudod, ez olyan, mint amikor elültetsz egy virágot. Először beteszed a magot a földbe, és öntözöd. Minden nap öntözöd, és egyszer csak egy reggel arra fogsz ébredni, hogy a virágod kibújt a földből, majd növekedik, a végén pedig egy szép piros tulipánná változott. A blogon keresztül való üzletépítés (nem kell MLM-nek lennie, bármiről lehet szó, pl. autószerelő műhelyről) egy működő és eredményes reklámozási és bevételi lehetőség, tényleg bárki számára. De tény, hogy ezt is meg kell tanulni. Minden új dolgot meg kell tanulni, és ez idő, csak a legtöbb ember fél az újtól. "Járt utat járatlanra sose...." én is ilyen voltam sokáig, meg egoista is, de ha valami meggyőz és működik, akkor egy pillanat alatt képes vagyok megváltoztatni valamivel szemben az ellenállásomat, ellenszenvemet, fenntartásaimat, vagy a meggyőződést, hogy ezt vagy azt sosem fogom csinálni. DE! Csinálom, mert végre olyan "mankót" kaptam a kezeim alá, amivel tudok azonosulni, és közben  a magam képére és stílusára tudom alakítani. 

Miben más az Empower Network és a Facebook? 

Abban, hogy a Facebook mindenről szól, de leginkább nem szól semmiről. Amikor megosztasz egy új posztot, vagy feltöltesz egy új fotót, azt nagyjából három percig látják az ismerőseid, mert annyira gyorsan kerülnek fel a tartalmak, hogy egyik elnyomja  a másikat. Ha nem "főműsoridőben  (este 8-10-ig) teszed ki az anyagodat, a kutya sem fogja látni, pláne LIKE-olni.  Ezzel szemben az Empower Network semmi másról sem szól, mint RÓLAD! :) A Facebookon szinte mindenki megosztja az életének -számára- érdekes mozzanatait, akkor ezt egy saját blogon miért ne tudnád megtenni, pláne úgy, hogy egy idő után csak olyan emberek fognak neked reagálni, akik RÁD kíváncsiak. Értelmes visszajelzéseket fogsz kapni a tevékenységedre, és így akár teljesen új embereket ismerhetsz meg, lehet, hogy csak virtuálisan, de hidd el, tapasztalatból tudom, hogy a virtuális barátok, olykor nagyobb segítséget nyújtanak, mint az offline-ok  (kézzelfoghatóak)  

Én megtaláltam egy baromi jó üzletet, hogy az évszázad üzlete-e azt még nem tudom, de működik, ez én vagyok, itt nem kell emberek után mennem, mert a rendszer megteszi helyettem. Megkeresi a hozzám, témáimhoz termékeimhez, szolgáltatásaimhoz illő embereket, tehát hiteles lehetek egy olyan kör számára, akik hasonlóan látnak, vélekednek, gondolkodnak, és cselekednek, mint én :)   

Látogasd meg az EmpowerNetwork blogomat, és nézz körül nálam! :) Még nem a végleges arcát és lehetőségeit látod, de lépésről - lépésre haladok a megismerésével, és hamarosan tökéletes oldallá fog változni :) 


Szép napot Neked! 
Üdv, Nóra 

Itt tudsz írni nekem: norakonyv@gmail.com


2013. december 9., hétfő

Egy hosszú bejegyzés

Amióta befejeztem a NÓRA 2. részét nehéz kiszakadnom ebből a lelkiállapotból, mert elsősorban összeszedetté váltam a könyv írása közben, másod sorban pedig biztonságot adott a könyv és az írás mögötti -jó értelemben vett- megbújás. 

Letettem megint magamról sok fájdalmat, rossz emléket, sallangot, és figyelmet elvonó apróságokat. Újra hatalmas felfedezésekre jutok nap, mint nap és ismét összeállt egy halom mozaik bennem, amelyek új képeket festenek magamról. Nagyon régóta vártam már ezt az érzést, mert sikerült megtalálnom magamban a harmóniát, és visz előre egy teljesen új , mégis ismerős ösvényen.

Tettem a könyvbe a blogjaimból néhányat, hiszen amikor annak idején megírtam őket, már tudtam, hogy a könyvben lesz a helyük, mert az egy dolog, hogy sokan olvassák a bejegyzéseimet, de a neten olvasni valamit nem ugyanaz, mint kézben fogva. Sokan lógnak a neten a reggeli kávézás közben, vagy este miután a gyerekeket letették aludni, de az a pár perc kevés ahhoz, hogy az olvasó ráhangolódjon a soraimra, pláne, ha hosszabb bejegyzést írtam. 

Nagyon sokat olvasok az elmúlt két hétben, ismerősök, idegenek blogbejegyzéseit, interjúkat, könyvet, és rá kellett jönnöm valamire. Ha a neten olvasok, bármennyire is érdekes írást, négy perc után egy megmagyarázhatatlan idegesség fog el, és nem tudom folytatni az olvasást. Pár percig mást kell csinálnom, majd visszamegyek a cikkre és olvasom tovább. Néhányszor nekem is mondták már olvasóim, hogy, " Nóri, imádom amiket írsz, csak olyan hosszúak, és nincs rá időm, hogy elolvassam őket." Ez a kedves olvasó viszont a könyvemet két nap alatt olvasta ki. Érted, hogy mit akarok éreztetni veled? 

Amikor az anyukám olvasgatta a készülő NÓRA2-t, többször megjegyezte, hogy minden cikkemet olvasta a blogomban, de nyomtatásban teljesen más érzéseket vált ki belőle ugyanaz az írás. Milyen érdekes, hogy ha valamit a kezünkbe tudunk venni, érezzünk, hogy a miénk a könyv, akkor amit olvasunk benne, azzal pillanatok alatt tudunk azonosulni és már nem számít, hogy öt vagy hatvanöt perce olvassuk, egyszerűen elvisz magával a történet, és teljesen kikapcsol minket. Kíváncsi lennék egy olyan olvasó véleményére, aki mondjuk rendszeresen tableten olvas könyveket, hogy az ő számára van-e különbség a papír és a fém érintése között, az olvasás közben? Számít ez az érzés egyébként, vagy csak én vagyok erre ennyire érzékeny? 

Haladunk a korral, ez nem vitás, hiszen így sokkal több emberhez tudnak eljutni a szavaink és gondolataink, de én mégis félek attól, hogy felgyorsult világunkban szép lassan kimegy a forgalomból a klasszikus könyv, és el fognak veszni az igazi mély érzelmek, és velőtrázó felfedezések. 

A múlt hétvégén kezembe vettem a NÓRA1-et, és elolvastam az elejétől a végééig, na jó, kb. negyven oldalt átugrottam, én sem vagyok fakír. Ha nem olvasok egy-egy részt, akkor is tudom, hogy mi van ott, hiszen én írtam. Elég volt a tudat, hogy ott vannak a mondatok, így is felszisszentem néhol. Milyen fura, hogy két évvel később a saját könyvemet olvasva, mennyire fel tud kavarni egy egy történet, rengeteg új dolgot mond, visszaigazol, vagy szembesít, és mégis tudom úgy olvasni, mintha nem én írtam volna. Az egyik legfurább érzés az volt, hogy tudattalanul vetítettem előre benne dolgokat, vagy régen vágytam dolgokra, szinte hihetetlennek tűnően, és ma két évvel később már megtettem, megkaptam, átéltem, vagy lezártam őket. 

Mondom én, hogy jó móka a könyvírás, és ne mondd, hogy ehhez nem ért mindenki! Én sem értettem, és ma sem értek, csak leírom mindazokat a dolgokat, amik bennem vannak, mert tudom, hogy benned is ott bujkálnak, csak néha kell valaki, aki kimondja helyetted a dolgokat, no, ez vagyok én.  Az írás a legnagyobb önismereti tréning, amin valaha részt vettem, pedig sok mindent kipróbáltam már az elmúlt években, hogy végre választ kapjak arra a kérdésemre, ki vagyok én valójában?  

Belőlem írás - és persze fotózás - közben jönnek és szakadnak ki a mélységben lévő gondolatok, és érzések, és van, aki egyik napról a másikra mondjuk elkezd festeni, vagy bútorokat készíteni, holott nem is ért hozzá! Egyszerűen csak ösztönösen jön belőle az alkotási és a sikerélmény vágy. Elismerésre vágyunk mindannyian, te is, én is. Ám ahhoz, hogy több és több ember nyíljon ki, elsősorban önmaga számára, sokat kell olvasni, és igen, olykor hosszú bejegyzéseket is, mert megéri. "Rákényszerít" az olvasás arra, hogy egy kis időre kikapcsolj, és magaddal foglalkozz, mert ha ezt az állapotot elérted, meg fog szólalni a belső hangod, és így megtalálod a belső bölcsességedet, amik által a lehető legjobb útbaigazítást, ötletet, tanácsot és önbizalmat fogod kapni! :) 
Sok sikert! 

NoraS

Itt tudsz írni nekem: norakonyv@gmail.com

Nézd meg az új BLOGOMAT:
http://norasmith.empowernetwork.com