2014. február 27., csütörtök

Részlet NÓRA1 című könyvemből: Újra felfedezem a szigetet

Említettem, hogy Mónika autójára „babyszitterséget” vállaltam, nagyon szívesen. Az első dolgom az volt, hogy olyan helyeket keressek a szigeten, amit eddig még nem láttam, vagy már nem emlékszem rá. Félreértés ne essék, hiszen itt minden gyönyörű és megunhatatlan, de kell az új felfedezésének élménye is, mert ez által élem át azt az érzést, amit akkor, amikor először  voltam itt. Konkrétan a csoda élményét kezdtem most el újra keresni, és hála az égnek, csodából itt van bőven. 

Először azért mégis az ismert területen autóztam, hiszen meg kellett ismernem a nagy autót, hogy érezni is tudjam. Aztán nekivágtam az új helyek becserkészésének. Elviekben én jártam már pl. Cala Ratjada-ban, de nem emlékeztem rá. Most megkerestem, és az egyik kedvencem lett. Ez a hely kicsit a Tihanyi Apátság sétányához hasonlít, csak itt tenger veszi körbe a sziklás sétányt, ami kacskaringós és nagyon hosszú. Kávézók, éttermek, butikok, ékszerboltok sorakoznak végig. A tenger végtelen látványa pedig a pálmafák mentén, elvarázsolja az embert. Órákig ültem az egyik kávézó teraszán, és írás közben a kikötőbe érkező hajókat fotóztam, és napoztam. Egy üvegfenekű hajó túrára szívesen beneveznék, de egyedül ehhez semmi kedvem.  

Vannak véletlen felfedezések is, vagy meg nem talált helyek. Megláttam a térképen egy öblöt, amely a Cala Romantica névre hallgat. Nem vagyok éppen romantikus alkat, de ezzel úgy voltam, hogy nosza, ezt látnom kell! Hátha tényleg szép, és akkor tudni fogom, mit neveznek romantikus öbölnek. A vége az lett, hogy a harmadik próbálkozásnál feladtam, nem találtam meg. Hangosan ordítottam  a kocsiban, hogy elééég! Ennyit a romantikáról, mondtam, hogy nem vagyok az, így nem is kell vele találkoznom, le van szarva.
Innen a következő új hely, ami felfedezésre várt, PortoColom.  Beértem a kikötőbe, párás, ködös, nagyon borús idő volt, és az utcán alig lézengett ember. Imádom! Olyan hangulata van, amit soha nem láthat egy turista sem, ezt az igazi mallorcai hangulatot csak azok élhetik meg, akik itt laknak. Ahogy haladtam végig a kikötő mentén, ahol sorban ringatóztak a halászcsónakok, megláttam egy táblát: világítótorony. IRÁNY! Nagyon szeretem, és vadászom is őket, különleges hangulatuk van. Tehát, célba vettem a világítótornyot, és pár perccel később ott is voltam. Szezon előtt ezek sajnos nincsenek nyitva, így két fotó után elindultam visszafelé. Az első utcán benéztem balra, és felvisítottam a látványtól, satu! Azt  a mindenit, mi van itt? Irány a part felé. Nos, egy erdei kis út, ami egy csodás apró öbölbe vitt, és a vízparton egy nagyon egyszerű, ám barátságos, és családias étterem volt, terasszal. Szerintem a világ egyik legjobb kávéját itt ittam, tele volt mosollyal és szeretettel. Mediterrán házacskák, villák, csodásan gondozott kertek, és hozzá a türkiz kék tenger.  Olyan nyugalom árad ezen a helyen, hogy perceknek tűnnek az órák, és csak töltődsz a természet szépségeivel. Bementem az étterembe, pont üressé vált a terasz utolsó asztala, ahonnan a legjobb a panoráma, pár perccel később megkaptam a tejeskávémat a végtelenül kedves pincér hölgytől, és azt mondtam magamban: 

- Na, Nóra, még, hogy nem találtad meg a Cala Romanticát? Nem, mi? Dehogy nem! Itt van az orrod előtt. Ennél szebb nem lehet, így nekem Porto Colom lett a „Calaromantica”. Ha valami, akkor ez a hely AZ!  
Santaponsa a sziget nyugati oldalán található, és ott pl. a pékségért (Panederia)   szoktam megfordulni, no meg a tengerpart melletti park fáin élő papagájok miatt. Nagyon édik! Egy halom papagáj fészek van a fák tetején, és ők nagy csapatban itt élnek, teljesen szabadon. 

Galilea egy másik nagy kedvencem. Ő sincs messze tőlem, bent van szárazföld belsejében, a nyugati partszakaszhoz közel.  Egy nagyon apró hegyecske, melynek a tetején van egy édes templom, nagyon szép állapotban, és egy kilátó, ahonnan jó időben elláthatunk egészen Magalufig.  A templommal szemben egy nagyon régi épületsor húzódik, és így ezek együtt, egy szinte teljesen zárt udvart alkotnak, ahová csak gyalog, egy kis parkolón át tudunk felsétálni.  A templom lábánál egy családi étterem található, ahol a világ legfinomabb tapasát lehet enni, borzasztóan olcsón, és mivel a múltkor megpróbáltam az ebédemhez mindent spanyolul kérni, az ebéd utáni kávémhoz az idős tulajdonos nénitől kaptam ajiba egy szelet almatortát, amit persze ő sütött. Hát nem édes? Degeszre ettem magam a tapas-al, de egy morzsát sem hagytam a sütiből, annyira finom volt. És itt kellett elismernem, hogy a német turisták között is vannak nagyon jó fejek. Két házaspár,  - olyan hetven felé-. Édesek, közvetlenek, barátságosak, és nagyon kedvesek voltak, jó hangulatot csináltunk  a teraszon. Nos, én az ilyen helyeket szeretem. Pálma gyönyörű, ez nem is kérdés, de őt szinte naponta látom. Nem unom, szó sincs róla, sok idő kéne, hogy megunjam. Pálma nyüzsgését szinte naponta átélem, mosolyt csal az arcomra a kikötő látványa, gyönyörű a LaSeu Ketedrális, és a Paseo Maritimo sétány, reggel délben, este, éjjel, hajnalban, de ha töltődni szeretnék, akkor irány valami eldugott, csendes, biztonságos hely, és abból akad itt bőven.

Eljutottam ahhoz az állapothoz is, amit nehéz körülírni, de nagyon jó átélni. Valldemossában jártam egyik vasárnap, és itt találkoztam az új helyzetemmel. A városban kétféle ember sétál az utcán, az, aki ott lakik, és az, aki turista. Én viszont a köztes pályán mozgok, otthonosabban a turistáknál, de idegenebbül az itt élőkhöz képest. Nekem ez fel sem tűnt, de a többieknek igen, mert ahogy sétáltam, kávéztam a kedvenc kávézómban, fagyiztam egy német hölgy fagyizójában, és közben hol németül, hol angolul, hol pedig spanyolul beszélgettem, érdekes mosolyokat és reakciókat láttam az embereken. Október óta egyszer sem fordult meg a fejemben, amikor turistákat láttam, hogy de szar nektek, csak egy hétig vagytok itt, aztán visszamentek a hideg Németországba vagy Angliába. Most először esett ez le nekem, amikor fotózás közben,  nagyon kedves irigységet láttam az arcokon, vagy az elismerést, hogy az ő szigetüket választottam lakhelyül. A LaGranja udvarházban egy Brazil származású, de itt élő idegenvezetővel akadtam össze, és néhány perc alatt sok dolgot átbeszéltünk a szigettel kapcsolatban, és úgy váltunk el egymástól, mintha évek óta nagyon jó ismerősök lennénk. Tehát még bőven idegen vagyok a sziget számára, de már elkezdett engem közel engedni magához.

NoraS


2014. február 8., szombat

Facebook

A platform, amit mindenki szid, de szinte mindenki használja, nap, mint nap, többször is.  Nap estig tudnék írni róla, és gondolom mások is, most mégis talán én leszek az, aki megfogalmaz helyetted néhány gondolatot a Facebookról. 

Ez az oldal, illetve az elérhető profilok száma mérhetetlen információt tárol, de nem minden arany, ami fénylik. A sorok között ugyanis tudni kell olvasni. Vannak, akik azt gondolják, hogy a fent lévő információk mindig a valós képet is mutatják az adott profil tulajdonosáról, holott egy profilon lévő adatok olyan iszonyatos tévútra tudnak vinni, hogy el se hinnéd. Sokan használják nyomozás céljára és a begyűjtött infók alapján csodásan beviszik magukat a málnásba, és a bolhából elefántot csinálnak pillanatok alatt, majd kész tényként kezelik és viselik, intézik, az információkat, de egy fontos dolgot elfelejtenek, a profilok tartalmáért senkinek sem vagyunk kötelesek elszámolni, sem azért, hogy melyik ismerősünk (ex pasik, ex csajok, kollégánk, főnökünk, csúnya szóval élve, beosztottunk, ellenségeink, haragosaink, irigyeink, vagy a családtagjaink) tartalmaira hogyan reagálunk, és a mi posztjainkra hogyan reagálnak mások.
Sokan azt gondolják, hogy joguk van számon kérni a párjukon, hogy milyen lépéseket tesz a saját lapján. Azt gondolom, hogy a tetszés nyilvánítást nem lehet számon kérni. 

 A féltékenység melegágya a LIKE nyomogatás. Vannak olyan barátaim, akik gondosan odafigyelnek arra, hogy mit és hogyan tesznek a lapjukon, hogy a párjuk számára ne adjanak alapot a féltékenységre.  (zárójelbe írom a kulcs szót: bizalom)  
Karácsony előtt keringett a Facebookon egy jópofa poszt, valahogy úgy szólt, hogy Karácsonyra  a legjobb ajándék a párodnak, ha odaadod neki a FB belépő kódodat, találna ott akkora meglepetéseket.... Igaz! De ismét mondom, hogy a profilom tartalma csak rám tartozik, sose kutattam, undorító dolog, nálam viszont kutattak, undorító dolog! 

 Egy jól irányzott egyszerűnek tűnő like viszont többet elmond, mint hinnéd. :)

2 in 1, macskalelkek

Két évvel ezelőtt a családunk szőrös gyerekei négyen voltak, Kyra a szetter lány, Apollom, és két csíkos cica tesó, kisfiú és kislány. Mára sajnos már csak Apollo és a cica lány maradt, és amióta ketten vannak a macsek érdekes dolgokat csinál.

A kisfiú cica egy roppant kedves, bújós, kislányos lelkületű cica volt, aki az állatorvosunk szerint beszélgetve nyávog, azaz nem zavaró, hanem kimondottan élvezetes hallgatni. A kislány jelleme viszont ennek pont az ellenkezője, hisztis, nyűgös, nagyképű, finnyás, és a nyávogása iszonyúan idegesítő és hangos is. Ő egy  akaratos rohadék, de ha épp olyan hangulata van, akkor nagyon kedves tud lenni, igazi macska! Kisfiú volt Apollo nagy barátja, együtt mentek sétálni, együtt ettek és aludtak. Ha néhány óráig Apollo nem volt otthon, kisfiú óriási panaszkodásba kezdett, amikor hazaértünk, és percekig bújt Apollohoz, ő meg nyalogatta a macska fejét. Utólag sajnálom nagyon, hogy nem csináltam videókat ezekről a jelenetekről, de akkor ez nekem annyira természetes volt, fel sem merült bennem, hogy egyszer ezt már nem láthatom többet. És egy november eleji reggelen kisfiú örökre elaludt a kedvenc foteljében. Ettől a hiánytól pedig a kislány macska elkezdett furcsán viselkedni.

Kedvesebb lett, szinte egész nap a lakásban van, bár amikor a grundon nyomja, mindig szerez valami sérülést, holott ivartalanított, a múltkor a füléből tépett ki egy darabot, gondolom egy másik macska. Tehát az utcán harcias a kiscsaj, de itthon kezesbárány. Ordítva követ mindig valakit a lakásban, és ha épp nem alszik vagy vernyog, akkor valakinek az ölében ül és szeretni kell. Apollot korábban szinte észre sem vette, most meg le se szakad róla, nyalogatja a fülét és szinte belebújik. Az viszont furcsa, hogy Apszi úgy viselkedik vele, mint korábban, amikor a kisfiú még velük volt, azaz le se sz@rja. Tehát, ha a kisfiú lelke átköltözött volna a kislány cicába, akkor Apollo ebből semmit sem érzékel. Többször beszélgettem az ebemmel arról, hogy legyen már kedvesebb kicsit a kislánnyal, mert amikor a konyhában toporognak ketten, Apollo biztosan lök rajta egyet, vagy simán rálép. Néhány napja látom is, hogy sokkal finomabban bánik a cicával, és már az sem zavarja, ha odabújik hozzá aludni :) Nehezen tudom elképzelni, hogy két macskából egy legyen, de mégis olyan, mintha a kisfiú a kislányban élne tovább velünk.

Kifiú

Kislány ( alias rohadék) 






2014. február 6., csütörtök

Diagnózis - Hosszú bejegyzés 2. rész

Néhány nappal ezelőtt, munka közben jöttem rá, hogy nem látok tökéletesen a jobb szememmel, egész egyszerűen homályosan látok vele bizonyos dolgokat.  Pánik indult, mert a szemem épségére mindig nagyon vigyáztam, és most baj van.  Gyorsan kerestem a neten egy optikus üzletet, ahol végeznek szemvizsgálatot, és kértem is időpontot másnap reggelre. Volt egy éjszakám arra, hogy megnyugodjak, és azt lássam magam előtt, hogy minden ok. a szemeimmel, csak néha túlterhelem, és többet kellene pihentetnem őket.

Sajnos a valóság nem ez lett. A szemvizsgálat eredménye szerint a bal szemem -0,25-ös a jobb viszont  (amivel képet alkotok, és dolgozom)  -0,75-ös. Itt dobtam az első hátast, az majdnem egy dioptria, hogy nem vettem észre eddig, hogy nem látok tökéletesen? A második hátast akkor dobtam, amikor a vizsgálatot végző hölgy azt mondta, hogy a retinám vagy szaruhártyám sérült, vagy beteg. A harmadikat pedig akkor dobtam, amikor a két lencse árára leírta, hogy 52.000 .- Ft! + keret, és tartozékok, összesen úgy 75.000! A vizsgálat árát ki kellett fizetnem, de, ha egy hónapon belül náluk vásárolok szemüveget, akkor ezt az összeget levonják. Remek!

Kijöttem az üzletből és a nyakamba vettem a várost, hogy a meglévő infók alapján keressek egy lényegesen kedvezőbb árú szemüveget, közben pedig tombolt a lelkem, hogy nem szándékozom szemüvegesnek lenni, akkor sem, ha az emberek jó része viseli és használja, akár gyerekkora óta. Bejártam néhány üzletet, mire eljutottam a VisionExpress-hez, és itt az árak már bőven a barátságos szinten voltak, olyan 30.000 körül, bár én még ennél is diabetikusabban szerettem volna megúszni. 


Délután az apukám visszakísért a VisionExpresshez, hiszen ő nagy szemüveg használó, tudja, hogy mit érdemes venni,  és mit nem. A VE ragaszkodott hozzá, hogy csináljunk egy újabb szemvizsgálatot, hiszen ők a saját eredményükre tudnak garanciát vállalni, logikus. Így jött egy újabb vizsgálat, csak ez már nem öt percig tartott, hanem majd húsz percig. Egy fiatal srác vizsgált és már az elején közölte, az képtelenség, hogy mínuszos legyen a szemem, mert ha az lenne, akkor a legfelső sorban lévő betűket egyáltalán nem látnám, de mivel én tű élesen látom őket, csak pluszos lehet a szemem. A végeredmény az lett, hogy bal szem +0,25, a jobb pedig +0,5-ös. Elég nagy különbség a reggeli optikus boltban mértekhez képest. Néhány perccel később a keretet is megtaláltam, a végösszeg pedig 16 rongy lett, 2 év garanciával együtt. 

Ma délelőtt visszamentem az optikus üzletbe, és kedvesen elmeséltem a kiszolgáló hölgynek, hogy tegnap itt jártam egy vizsgálaton, kaptam egy eredményt, de délutánra kiderült, hogy ez az eredmény igen csak távol van a valóságtól, és szeretném visszakérni a vizsgálat árát. Persze erről szó sem lehet, az eredmény pedig csak egy eredmény, ahány mérés, annyi eredmény! Azt hittem, hogy rosszul hallok. Minden mérés más eredményt mutat? Akkor minek a vizsgálat? Ilyen alapon hasra ütés szerűen lehet lövöldözni, hogy kinek vajon milyen szemüveget írjanak fel. A beszélgetés vége az lett, hogy bizonyára a VisionExpress mérése a hibás, az optikus üzlet nem hibázhat. 

Mondjuk, tegyük fel, hogy valaki lázas, fájnak az ízületei, és gyenge. Elmegy az orvoshoz, és ő azt mondja felületes vizsgálat alapján, hogy enyhe megfázás. Ír receptet Calmopyrinre és három napra kiírja pihenni, és igyon sok teát a beteg. A valóság pedig mondjuk az, hogy tüdőgyulladása van, csak a doki nem vette észre. Nem folytatom.... 


Tudjuk nagyon jól, hogy egy diagnózis nem diagnózis, bármiről is legyen szó, de ez azért meredek, hogy soha senkitől még nem hallottam olyat, hogy " Bocsánat, hibáztunk!" Büntetlenül félrekezelnek az orvosnál, és mossák kezeiket, rosszul mérik a szememet, és vegyek 70-ért szemüveget, hátha tovább romlik a szemem, de amúgy, ha nem lenne jó a lencse, akkor kicserélik! Ha manapság már csúcstechnikával vizsgálnak szemeket, akkor mi a fenéért nem lehet, közel azonos eredményeket összehozni? De a hülye, nyilván én vagyok!