2015. szeptember 1., kedd

Menj étterembe a kutyáddal!

Van egy hely, ahol neked szinte még nem is köszön senki, az étlapot még ki sem hozták, de a kedves felszolgáló már érkezik is egy nagy kutyatállal, amiben friss, hideg víz van és teszi is a kutyus elé, hogy azonnal ihasson. Van egy hely, ahol nem csak nagy kegyesen megengedik, hogy bevidd az ebedet, és közben a szemük sarkából azt nézik, hogy mit fog rendetlenkedni Lara, hanem a világ legtermészetesebb dolga a számukra, hogy a kutyusok is vendégek. 



Szinte az összes felszolgáló odajött, hogy üdvözölje a kölyök vendéget, és az sem zavarta őket, hogy Lara kicsipkézi a kezüket a tű éles fogaival játék közben. Az is meglepett, hogy a vendégek számára is természetes volt egy kutya az étteremben, még akkor is csak mosolyogtak, amikor hangos csaholásba kezdett, mert már pokolian éhes volt. 

Miután az ember-étlapról kiválasztottuk, hogy mit fogunk enni, a kedves pincér érdeklődött, hogy Larának is hozhat-e valami eleséget? Ugyanis a Víg Molnár Étterem erre is fel van készülve. Roston sült csirkemell és rizs a kutyamenü, amit eldobható műanyag dobozkában hoznak ki neki. Ha a gazdi finomat eszik, akkor Lara is.

Májusban írtam egy gasztro cikket a Víg Molnárról egy újság számára, és miután apukám elolvasta, közölte, hogy várja a meghívásomat egy halvacsorára, mert ő nagy harcsapaprikás rajongó. Most pedig csak a tisztesség kedvéért nézte át az étlapot, hiszen tudta, hogy mit szeretne enni, így a harcsapaprikás elé még befért nála egy halászlé is. Igazából teljesen fölösleges volt megkérdeznem tőle, hogy ízlettek az ételek, mert az arcára volt írva minden, és a tányérok teljesen üresen várták, hogy a felszolgáló elvigye őket. Mégis volt véleménye. „ Ancsa, ez a vacsora isteni finom volt! Nagyon rég ettem ennyire jót! Anyukám is halat választott, rántott fogast petrezselymes burgonyával, és remuládmártással. Az őtányérja is pikk-pakk üres lett. 


Mi pedig a tesómmal kakas levest kértünk saját húsából készült gombóccal, utána pedig mi mást is ehettünk volna, mint Uruguay érlelt hátszínt mustármagos fűszervajjal, ruccolás-vajas karottával, fűszeres sült burgonyával. Nem vagyok kimondottan sárgarépa rajongó, de a levesben lévő és a hátszín mellett köretként helyet foglaló sárgarépáról ódákat tudnék zengeni. Sose gondoltam volna, hogy egy sárgarépa tud ennyire zamatos, ízes és roppanós lenni. A korona pedig egy igazi házi somlói volt. 

A bodza szörp kihagyhatatlan, Lara pedig rekord gyorsasággal tüntette el a tálkájából a sült csirkemellet és a rizsecskét, majd leült elém, hogy van még hely a pocakban, mit kaphat a mi eledelünkből? Így feláldoztam az isteni sárgarépámat, és ketten ettük meg. A kölyköt nem szoktatjuk az édességre, de a somlóiból ő is kapott egy falatnyit. Nyelte, mint kacsa a nokedlit.



Ne hagyd otthon a négylábú kedvencedet, ha étterembe mész, vidd magaddal, és add meg neki is a vendéglátás élményét!

NoraS

2015. március 17., kedd

Fölösleges röntgenre kidobni a pénzt… Ebadta történet

Január elején eljutottam a nem nézem tovább a kutyusom egyre romló mozgásszervi problémáit pontjáig, és megoldást kellett találnom azonnal. Láttál már olyat kutyától, macskától, hogy a lépcsőn lefelé haladva, egyszer csak kinyúlnak a hátsó lábak és az állat szétesik, mint egy béka? Az én kutyám esetében ez azért is kellemetlen, mert méreténél és súlyánál fogva képtelen egyedül felállni, és ha nincs ott mellette valaki, aki szó szerint szép lassan összekanalazza, akkor ott marad a földön kiterülve ki tudja meddig…

Borzasztó látvány, és nincs nyüszítés, tehát azt sem tudom, hogy ez fájdalommal jár-e neki vagy sem, de igazából ez fájdalom nélkül is rossz érzés. Sokáig nem vártam, mert talán a harmadik ilyen hirtelen összecsuklást követően „rohantam” is a netre, hogy megoldást találjak Apollo számára.


Ahogy elkezdtem a neten keresni, eszembe jutott, hogy pár hónappal korábban az egyik üzlet parkolójában összefutottam egy nagyon barátságos fiatal párral, akik az autójuk reklámja szerint kutyák, lovak mozgásszervi terápiájával ( is) foglalkoznak. Akkor keressünk célirányosan. Pár perc alatt meg is találtam a weboldalt, elérhetőség, és írtam egy rövid, vázoló levelet, kérek szépen segítséget!  Pillanatok alatt kaptam is választ, és Andival megbeszéltük, hogy pár nap múlva meglátogat minket, és megmondja, hogy mi a probléma, és mit tegyünk a javulás érdekében.

Néhány nappal később Andi meg is érkezett és egy jó beszélgetés, majd Apollo combok és derék vizsgálata alapján azt tanácsolta, hogy menjünk el az állatorvosunkhoz, és kérjünk néhány röntgenfelvételt Apollóról.  Addig pedig érzésből, házilag nyugodtam masszírozhatom a kisöreget. Most már tudom milyen a reakciója, ha fájó részhez érek, és milyen fejet vág, amikor élvezi. Ahol élvezi a masszírozást, ott lehet kicsit erősebben, ahol fájdalmas neki, ott finoman, logikus. Nem, mintha én előtte nem kezelgettem volna Apollot, de ettől kezdve beiktattam a napi rutinba. Kétszer öt perc masszázs, minden nap.

Ehhez még hozzáraktam egy mágneses biorezonanciás eszközt, de három nap után közölte, hogy ő azt nem kéri. Helyette több sétát és lépcsőzést akart. Nem értettem az ebemet, hogy pihennie kéne, de ő megy! Húz a sétánál, még és még menjünk, és a tiltás ellenére ő lakáson belül jönni és menni akar, az emeletek között is. Görcsbe rándult a gyomrom minden alkalommal, amikor kilépett a ház bejárati ajtaján, mert ott szokott Ő békává változni, meg a kertbe vezető szintén 2db lépcső alján, de egészen egyszerűen eltűntek az összeesések. Néha ugyan hallottam nagyot kattanni a jobb hátsó forgóját, de ő ezzel sem foglalkozott. Ő megy, és megy és szimatol és ismerkedik és habzsolja magába az élet rezgéseit. Azért a fenekét sokat tartom, ahol csak lehet.

Két héttel később azért elugrottunk az állatorvosunkhoz, hogy megbeszéljük vele a szétcsúszásokat és a röntgent, de a doki csak felröhögött, és azt mondta:

- Röntgen? Minek? Megmondom én, hogy a terapeutának mindenben igaza volt, meszes, ízületes, kikopott, megkopott, elkopott, de basszus! 13 éves múlt, és még él! Tökéletes hallás, látás, fogak, életerő, mit akarsz még? Szokjál hozzá, hogy ki van már kopva mindene és biztos, hogy a gerincén is vannak már kinövések. Nem kell ezért pénzt kiadni a röntgenre. Masszírozzad, azt úgyis nagyon szereti.

Eljöttünk a dokitól és nem tudtam, hogy örüljek, vagy sem. Csak tudja ő fotók nélkül is, hogy Apollo milyen állapotban van. Beemeltem kis barátom nagy fenekét az autóba, és indulni akartam haza. Hátra néztem, hogy Apollo elhelyezkedett-e biztonságosan, és olyat láttam, hogy hangosan röhögtem! Mire én beültem, és hátra néztem, ő már vígan a kedvenc pózában feküdt, és ahogy rá néztem, ő énrám, nagy sóhaj, letette buci fejét a mancsaira, és már horkolt is. Ő megnyugodott, tehát ettől kezdve nekem sincs okom izgulni érte.


Azóta eltelt két hónap, és a helyzet napról napra javul, pláne, hogy hosszabbak a napok és melegebb az idő. Ma már nagy sétán voltunk a kedvenc parkban és meg kellett állapítanom, hogy az egy évvel ezelőtti általános állapotához képest most klasszisokkal jobban van. Nem tudom, hogy mi történt? Nem tudom, hogy igazából mi váltja ki a javulást minden téren, mert egy hete a szívgyógyszereit sem adom neki. Túlpörgette őt, és ezt sem volt jó látni. Csak és kizárólag természetes módon kap kezelést, masszázs, séta és a szivárvány terápia energiafeltöltő részét használom. Na jó, meg a senior kutyák számára kitalált vitamint, amit szinte bárhol lehet kapni. Kipróbáltam vele a napi fél Béres vitaminkomplexet, de nem jött be, mert reggel habos nyálakra ébredtünk. Többet nem adtam neki, többet nem keltünk sűrű nyálhabra. Sárgarépa viszont jöhet reggel, délben, este és az is mindegy, hogy milyen formában, párolva, nyersen reszelve, mint kacsa a nokedlit. Most ebből is visszavettünk kicsit, de csak azért, mert nehogy besárguljon vagy bebarnuljon a sok sárgarépától. A fenekéből áradó bűzfelhők még mindig botrányosak, de összességében minden a legnagyobb rendben van :) 


NoraS

Apollo 13 éves lett videó:
https://www.youtube.com/watch?v=yRT9gWOqMNU
 


2015. január 28., szerda

Kineziológia

Korábban írtam már érintőlegesen a Kineziológiáról, de oly régen történt ez az élményem, hogy sokra nem is emlékszem belőle. Egy alkalommal voltam a kezelésen és azt tudom, hogy egy időre jól is lettem, de nem foglalkoztam vele mélyebben és hosszútávon. Meg, mint tudjuk, egy kezelés nem kezelés.

A napokban viszont ismét terítékre került a Kineziológia, és úgy döntöttem, hogy itt az ideje újra beleásni magam ebbe a témába. Egyelőre vajmi kevés az információm, de leginkább a tapasztalatom, ám a beszélgetés közben szóba jött egy téma, amiről eddig még nem hallottam.

 

Dr. Angster Mária – Ikertörténetek című könyve. Sose gondoltam magamról, hogy én mindent tudok a lélekről és a születés előtti állapotokról és traumákról, de hogy lehet az, hogy én eddig nem hallottam arról, hogy a kilenc hónapomat anyukám pocakjában esetleg nem egyedül töltöttem. Vagyis egyedül, de csak egy idő után. Ugyanis a terhességek több mint 50%-a kettes vagy akár többes iker terhességnek indul, és csúnyán fogalmazva a legéletképesebb embrióból fejlődik gyerek, a másik vagy másik kettő, vagy még több, pedig eltűnik, meghal és felszívódhat a kifejlődő gyermekben, aki pedig akár élete végéig bűntudattal, rejtett betegséggel él együtt, anélkül, hogy erről fogalma lenne? Nem találja a helyét a világban, nem bízik meg az emberekben, állandó bizonyítási vágya van, több ember helyett dolgozik vagy eszik. Ciszták! Depresszió. Ismerős jelek? Nekem azok voltak, nagyon is. Sok mindent hallottam már, sok dolgot olvastam, láttam és persze én is átéltem vagy tapasztaltam, de ez a felvetés kiverte a biztosítékot. Ha ezeket három évvel ezelőtt hallom, kiröhögtem volna az illetőt, aki mesél erről. Ma viszont tátott szájjal hallgattam.

 

Hazajöttem, rávetettem magam a netre és azonnal találtam egy harminc perces videót az előbb említett írónővel a könyvről. Mire a filmnek vége lett, én megfordultam a tengelyem körül. Megint a régi kérdés jár a fejemben, tíz évvel ezelőtt az Agykontroll sarlatánság volt, ma meg azt tanulmányozzuk, hogy milyen traumák értek minket a fogantatás előtt, közben és a várandósság alatt? Te feltetted már magadnak a kérdést, hogy vajon milyen érzés volt számodra a kilenc hónap édesanyád pocakjában? Fura ez a kérdés ugye? Úgysem emlékszünk rá. Pedig de! Ott van az az élmény bennünk, csak el van nyomva jó mélyen a tudat leghátsó bugyrában. De azért, mert mi nem tudunk ezekről a dolgokról attól még léteznek, és hatnak ránk nap, mint nap.

Én vallom, hogy azért (is) születünk, hogy megismerjük magunkat, és nem csak ebben az életünkben megélt és tapasztalt, megtanult dolgaink miatt, hanem a korábbi életeinkből hozott sok, sok szemét aljára is láthatunk. De azért senki ne rohanjon most rögtön hipnotizőrhöz vagy Kineziológushoz vagy Hellinger terápiára, mert ez egy folyamat.

 

Nem lehet egy szemétdombot egyszerre csak szétrobbantani, hogy gyorsan rendet is lehessen tenni, és egy töltött káposzta is csak akkor lesz jó, ha követjük a receptet és lépésről lépésre haladunk a főzésben. Szerintem minden ember máshol kezd el érdeklődni önmaga iránt. Van, aki tízévesen, van, aki nyolcvan évesen. Van, aki sokat olvas és belefut okos dolgokba és elindítja egy gondolkodás és érdeklődés felé. Van, aki átél egy betegséget, és ennek kapcsán változtat az életén és a gondolkodásán. Pl. megtalálja a betegségének forrását, és miután ez megtörtént, elkezdődik a gyógyulás. És mint tudjuk ez sem kétperces folyamat, hanem hónapok vagy akár évek. Ne várjuk meg, hogy a lelki gyötrelmeink fizikai testet öltsenek és betegséget produkáljanak. Nem éri meg!

 Sajnálom a gyerekeimtől az időt, magamtól a pénzt, hogy rendbe legyen a lelkem és a gondolkodásom? Rossz kifogás! Ugyanis, ha én nem vagyok rendben, akkor mit adok a környezetemnek? Egy állandóan rosszkedvű, levert, feszült, idegbeteg roncsot, vagy a dolgok végére járok, és összerakom magam majdnem tökéletesre, mert ha ebből adok másoknak, az csak jól sülhet el. Nekem nem mindegy, hogy jó vagy rossz energia áramlik belőlem. Ugyanis azt fogom visszakapni, amit adok. Logikus, nem?

 És akkor nézzük, hogy mi is a Kineziológia?

„A kineziológia pedagógiai és pszichológiai elemeket is tartalmazó készség-, képesség-, és személyiségfejlesztő, prevenciós jellegű holisztikus módszer (vagyis megelőző, a test-lélek-szellem egységét figyelembevevő módszer). Hatékonyan befolyásolja a test energiaáramlását, az érzelmi stresszek feloldásával energetikai egyensúlyt hoz létre a testben, s aktivizálja annak öngyógyító mechanizmusát. A kineziológia megalkotója az 1960-as években dr. George Goodheart, foglalkozását tekintve csontkovács volt. Miután feltűnt számára, hogy páciensei a kezelés után ugyanazzal a problémával jelentkeznek nála kidolgozta azt a módszert, amellyel az okot kezdte el keresni a panasz megszüntetésére.

Módszerének lényege, hogy feltárja azt az életeseményt, ahonnan a probléma ered. Ehhez kidolgozta az izomtesztelést, amely biztos és egyértelmű válaszokat ad a gyógyító számára. Az ő koncepcióját felhasználva dr. John Tie az 1970-es években összeállította a Touch for Health (Gyógyító érintés) rendszerét. Azóta a kineziológiának számos különböző, speciális ága fejlődött ki.”


Ahogy korábban írtam az emberek közel fele élhetett át olyan élményt a várandósság alatt, hogy veszteség érte. Viszont ott van az emberek másik fele, akiknek meg biztosan valami más sejtszintű problémája van. Lassan kiderül, hogy születés előtti traumája mindenkinek van?! Eleve úgy születünk, hogy fáj a lelkünk?  Ha pedig ez így van, akkor tegyük rendbe! Sose késő.  Erre lehet tökéletes gyógyír a Kineziológia. Leírhatatlan élmény az, amikor az ember a lelke mélyéről jövő érzéssel megkönnyebbül egy nyomasztó dologtól. Olyan energiák szabadulnak fel, amelyek létezéséről sejtésünk sincs, és ha egy folyamat elindult, akkor követi a következő és a következő lépcső és lehetőség. Határ pedig a csillagos ég! Egyszer csak azt veszi észre az ember, hogy jól érzi magát a bőrében, és nincsenek nyomasztó és mérgező gondolatai, hanem mosolyog szinte egész nap.

Az említett videó itt érhető el: https://www.youtube.com/watch?v=xDYi1RY_kFE
A Kineziológia iránt pedig itt tudsz érdeklődni:


NoraS